-0.6 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Zeneszó – Szózene

R I T A

images_2016_koltoiadamA cím az újságcikk szeme. Mint a boltnak a kirakat. Egy pillantásra megmutatja, mi van benne. Ezért töprengtem sokat, hogy mit írjak e szövegem fölé. Mert akiről szól, színes „kínálatú”: bölcs gondolatok, lírai lelkesülések, sodró hangulatok jellemzik; vagány fiatal és érett felnőtt. Hogyan „címezzem”? A Zanzibar zenekar énekesnője? Mesterkéletlen művész? Egy különleges ceglédi lány? Talán legjobb a népszerűségével kialakított, mindezt tartalmazó megnevező cím, a fenti. Ő: TERECSKEI RITA. Vele beszélgettem a művelődési központ kamaratermében, ahol szerepelt a zenekarával is.

15181231_1354523051258949_5113528447610955560_n

– Mutasd be a fiúkat, s röviden – mivel te vagy most a főszereplő – beszélj a csapatról.

– Szeretem őket: Steklács Miklós bass, Kovács András dobok, Nagy Gábor gitár. 1999. január 2-án indultunk. A névre – Zanzibar – Vámos Miklós Bár című könyvében bukkantunk, egy budapesti szórakozóhely neve volt. Meg egy szigeté is az Indiai-óceánban, ahová mindjárt elindulunk koncertezni, ha álmodhatunk itt a színpadon… Kerültünk mélypontra is (Sidi távozott, Gabszi ment és visszajött). De most újra a „helyünkön” vagyunk. Örülünk a sikernek: aranylemez lett a Mindent lehet! Mindent szabad!

– Remélem nem zavarnak el a fiúk a kérdésem miatt: Szólókarrierre nem vágysz? Erős karakter vagy, egyedi hanggal és színpadi jelenléttel.

– Ilyen megfordul az ember fejében, de nekem szükségem van a csapatra, „csapatjátékos” vagyok, a srácok inspirálnak. Szeretek énekelni, színpadra lépni, – de csak a fiúkkal.

– Fiúsított gyerek is voltál.

– Fociztam, kerítést másztam, baba helyett matchboxszal játszottam. Pörögtem, ilyen az eleven gyerek, nem is volt egyszerű velem a szüleimnek, de soha nem „fajultam” a tiszteletlenségig. A templomkertben kezdtem el énekelni, gitározni; majd később egy sörbár asztalán folytattam, itt fedeztek föl a srácok, meglepve egy demókazettával.

– S íme, már sztár vagy!

– A sztárság tőlem idegen. Engem nem kapott el, se fel a celebség hulláma. Erre alkalmatlan vagyok – „belülről”. Ellenállok ennek a habos-babos pózolásnak. Három oka is van ennek. A családi neveltetésem szerénységre int, anyukám és apukám őrző tekintete mindig rajtam van. Szerepléseim után forródróton érkezik otthonról a vélemény, a bírálat. Ilyen szerények, jól neveltek a srácok is a zenekarban, ráadásul tudatosan ügyelek a viselkedésemre. Tudom, inkább az az általános, hogy aki egyszer-kétszer megjelenik a tévében, már azt hiszi magáról, ő a sztár. Elvarázsolja a reflektor, a kamera, a csillogás. A különböző tehetségkutató show-k „termelik” az énekeseket, de mivel nincs mögöttük sok munka, küzdés, esetleg erős tehetség, a képernyőn kívül hamar elvesznek. Sajnálom őket, mert kihasználják lelkesedésüket, reményeiket.

– Ilyen a médiavilág?

– Ez jellemző manapság, persze kivételekkel. A sztori kell, mindenáron. Felhívott egy újságíró, mondjak valami érdekeset. Aranylemezünk lett! Más nincs? – kérdezte. Az lett volna neki a „hír”, ha mondjuk kiestem volna a kádból és összetörtem volna az orrom. De vannak jó tapasztalataim is. Színvonalas, korrekt volt a Vacsoracsata vagy most legutóbb a Magyarország, szeretlek!, ezért vállaltam a szereplést, s a zenekarnak is kell ezáltal a reklám. Fontos elv a számomra, hogy ne a helyzethez igazítsam a jellememet, hanem a szituációt próbáljam a magam karakterére formálni. Ne játsszuk meg magunkat, legyünk mindig önmagunk! A dalok, szövegek előadása ezért nem szerepjátszás. Őszinte átéléssel „közlöm” azt, ami kifejezi az én gondolataimat, esetleg pillanatnyi érzéseimet is, tehát soha nem szól egyformán ugyanaz a dal.

15181667_1354523387925582_98287071459833039_n

– Szoktak művésznőnek szólítani?

– Igen, de zavar engem. Többet vélnek rólam, mint aki vagyok. Ez ugyanolyan szakma, mint például a péké.

– Péké? De Rita, a te színpadi hatóköröd sokkal szélesebb, s erőteljesen formálsz ízlést.

– Mint a finom kenyér…

– Hogyan tekintenek rád ismerőseid Cegléden?

– Engem az feszélyez, ha ezt másokon látom. Én nem változtam! Messziről előre integetek, köszönök, – nem megjátszásból, őszintén, én ilyen vagyok. Ha rendezvényre elmegyek, beszélgetni kezdek a vécésnénivel, a takarítónővel; a Nyugatiban társalgok a hajléktalanokkal, elmegy három vonatom is. Érdekelnek az emberi sorsok, erősen fejlett az empátiám. Győzze le mindenki az előítéleteit.

– Erről hallom meg a „régi lemezt”, elcsépelt nóta, ezért nem is kérdezlek róla…

– Rendőr voltam, erre gondolsz? Tényleg, akkor fordult elő, hogy behoztunk egy betörőt, aki nem akart vallani. Én kávéval, cigarettával kínáltam, és beszélni kezdett.

– Mert ismersz és használsz egy „varázsnyelvet”.

– Ez a szeretetnyelv. Az emberek akkor jönnek jól ki egymással, ha ráéreznek arra, hogy a másiknak mi a szeretetnyelve. Ez lehet az érintés, az ölelgetés, az ajándék, a minőségi idő. Ez utóbbi azt jelenti, hogy beszélgessünk, hallgassuk meg a másikat, sőt halljuk meg sorsának szívhangjait.

– Mi a téged megszólító szeretetnyelv?

– A szívesség. Ha segítséget kérnek tőlem, a saját dolgaimat is háttérbe szorítom.

– Mint a családodban.

– Minden gondolatom, érzésem átszövi a család. Nagyon szeretem őket. S ahogyan múlik az idő, egyre nagyobb felelősséggel tartozom nekik.

–  Nyitott, társasági ember vagy, de meditáló, elvonuló is.

– Mintha hívna a természet: ide gyere! Sétálok az erdőben a kutyáimmal, gombát szedek, nézem a tájat. Jó lenne néha olyan kommunában élni, amelyben a szeretet, az egyenlőség, a szabadság és a természetesség irányít.

– Cegléd vagy Budapest?

– Nyilván a fővárosban több a lehetőség, de én Ceglédet jobban szeretem. „Fönt” sok a hamisság, az önzés: felszínes kapcsolatok, álságos haverkodás, műmosolyok. Ha leszállok a ceglédi állomáson, és elindulok a Rákóczi úton, hazaérkeztem: tetszik a város, sok ismerőssel találkozom, a család vár, – ez a felfrissülés, ez az én otthonom. S így is marad.

– Ha már a jövőbe tekintesz, – mit vársz?

– Nincsenek „kidolgozott” terveim. Kigondolásaikor hajlamos az ember elveszni a részletekben, ezekhez köti magát, de ha megváltoznak a körülmények, nem tud alkalmazkodni, és pánikba esik. Csak a cél legyen stabil, az odavezető út alkalomszerű. A fő cél természetesen még a Zanzibar. Addig játszunk, amíg örömet találunk benne, s ezt át tudjuk adni a közönségnek is. Sokat koncertezünk, videoklipet készítünk, dolgozunk… Utána? A jég hátán is megélek, abszolút feltalálom magam, mindig lesznek ötleteim. Nekem nem büdös a „civil” munka sem: kutyakozmetikát végzek, olykor a barátnőmék virágboltjában szorgoskodom; ha leborítanának egy teherautónyi homokot a házunk elé, fognám a lapátot, s édesapámmal betalicskáznánk az udvarra. Figyelem: hús-vér ember vagyok! Ezért is átéltem, hogy az életben vannak lefelé és fölfelé vezető utak, hegyek és völgyek követik egymást.

– Most „merre jársz”?

– Fölfelé haladok. Jól érzem magam a bőrömben.

(Mire beszélgetésünk felvételét meghallgattam, és eljutottam ennek az írásnak a végére, eszembe jutott egy másik cím. Legyen ez „alcím”: CSAJ – Csodás Alakja Jelenünknek.)

Koltói Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...