0.6 C
Cegléd
2025. február 7. péntek
spot_img

Fit-Kid eredmények a Grand Prix versenyeken

A CVSE Fitness szakosztályának versenyzői az Európa Bajnokság után újra Hódmezővásárhelyen mérték összetudásukat a többi magyar versenyzővel. Az őszi szezon Fit-Kid „B” egyéni és „A” csoportos Grand Prix versennyel zárult.
A ceglédi lányok felkészülését komoly betegség hullám hátráltatta az utolsó két hétben, így szinte minimális edzéssel vágtak neki a megmérettetésnek. I. korcsoportos duónk helyzetét nehezítette hogy Bíró Lola eddig társa Lipák Réka korcsoport váltás miatt nem tudott most Lolával versenyezni,így helyét Nagy Emma vette át akinek két hete maradt hogy betanulja a gyakorlatot. Eddigi triónkból szintén duó lett Czigony Claudia egyetemi elfoglaltságai miatt. Két egyéni versenyzőnk pedig a III.osztály után egyet felfelé lépve a II. osztályban mutathatta be tudását.
2016begyenihmvhelyDélelőtt Bartus Emese kezdett a ceglédiektől,aki az izgalmat leküzdve,ügyesen hajtotta végre a gyakorlatát. Őt Nagy Emma követte akinek gyakorlatába egy pici elem hiba csúszott, de így is szép produkciót láthattunk tőle.
Délután I. kcs./duónk következett,akik az előzményeket figyelembe véve szépen dolgoztak és bízhattunk benne hogy az elsődleges elvárás, a hatba kerülés meg lehet nekik. Barbi és Petra duója előtt is volt egy kis izgalom hisz a lányok ebben a felállásban még nem versenyeztek és a duók mezőnye a legnépesebb és az egyik legerősebb is.
A lányok minden tőlük telhetőt megtettek és kűrjük minden tekintetben nagyon jól sikerült. 🙂
Eredmények: Országos Fit-Kid „B” egyéni verseny: II./b kcs. 2. Bartus Emese
                                                                                            III.kcs. 6. Nagy Emma
                         Országos Fit-Kid ‘A’ csoportos -Európa Bajnoki kvalifikációs verseny I.forduló:
                         I.kcs/duó: 4. helyezett CVSE (Bíró Lola-Nagy Emma)
                         III.kcs./duó: 1.helyezett CVSE (Klemenc Petra – Kovács Barbara)
Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző
                       Móricz Alexandra és Király Béla

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezüstérmet szerzett Bogdán Vencel az athéni Kick-box Európakupán

Január 31. és február 3. között rendezték meg Athénban...

Csodával határos módon élte túl a zuhanást egy ceglédi kisfiú

A Blikkben jelent meg cikk a napokban a családról,...

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki autója után kötötte élettársát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Egyedi szoftverfejlesztés és folyamatautomatizálás

Manapság már szinte minden vállalatnak szüksége van komplex IT-megoldásokra....

Milyen szabályokat kell betartanunk a hőlégballonos sétarepülés során?

Hőlégballonnal repülni izgalmas kaland. Annak érdekében, hogy minden résztvevő...