18.8 C
Cegléd
2024. április 12. péntek
spot_img

Advent Tápiószőlősön

Már 2015-ben is az egész adventi időszakot felölelő program sorozattal örvendeztettük meg a helyi lakosokat, és ezt az idei évben is folytatjuk.

mikulasElső lépésként Tápiószőlős különböző pontjain téli dekorációt készítettünk. Tavaly megépítettük a betlehemi istállót az ember méretű Szent családdal és jószágokkal, ami hatalmas sikert aratott, és természetesen idén is a községi fenyőnk mellett áll. Újdonsággal is készültünk ebben az évben.  Óriás mikulással, mely az óvoda mellett lett felállítva, a gyerekek nagy örömére, illetve a falu elején egy óriás hóemberrel.

hoemberMár több mint 10 éves hagyomány a fénygyújtás a falu főterén. Ez minden évben a második adventi vasárnapot megelőző szombaton van, ez alkalommal december 3-ra esett ez a nap. Délután mikor már sötétedik, a községi fenyőfán felkapcsoljuk a fényeket. Utána egy kis műsor következik, ének, zene, vers. Az iskolásoktól a lelkes színésznövendékeken át a nyugdíjas kórusig mindenki megmozdul, hogy kellően ünnepi hangulatot teremtsen. A műsor végén csillagszóróval énekelve várjuk a Mikulást, aki rendre fogaton érkezik és szaloncukrot oszt a jó gyerekeknek (és Tápiószőlősön csak jó gyerekek vannak). Aztán a hidegben egy kis beszélgetésre, forralt bort vagy teát kortyolva és bejglit, mézeskalácsot majszolva marad még a szép számmal megjelent lakosság. Ilyenkor a falu különböző pontjairól azok is kimozdulnak arra a pár órára, akik egyébként nem szoktak. Látva az embereket, az az igazi filmbe illő jelenet van előttem, nevetés, karácsonyi zene és fények.  Jó látni ilyenkor a mi kis közösségünket.

Idén, másnap, azaz december 4-én volt a 2017. évi Tápiószőlősi Kalendárium bemutatója. Az előző kalendáriumnak is nagy sikere volt, de ott inkább a könyv érdekelte a szőlősieket. Ezúttal már nagyobb várakozás előzte meg a kötetet, és ez a bemutatón is meglátszott, hiszen nagyobb számban voltak érdeklődők a faluházban.  Már most nagyon kedvező a visszhangja a kalendáriumnak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy egy hét alatt több mint 150 darab kalendáriumot adtunk el. A december 10-i Adventi vásáron a kézműves díszek, ajándéktárgyak mellett a vásár egyik legnépszerűbb terméke az új kalendárium volt. Persze azért az újra kiadott 1994. évi és 1995. évi is szépen fogyott. Volt olyan vásárló, aki büszkén újságolta, hogy most már minden kötet meg van neki, és ezeken a hideg téli estéken ez remek olvasmányt nyújt. Tele szőlősi emberek emlékeivel, a falu történetével, persze szubjektív szemszögből. Hiszen ez rólunk, nekünk szól és persze az utókornak.  Ahogy mi meséljük el. De remek anyagot szolgáltatva, hogy összeálljon egy falutörténeti anyag a későbbiekben.15284860_829613703741772_2390190742630709514_n

Visszatérve a vásárra, helyi csemegék, melyek a tápiószőlősi termelők kezei közül kerültek ki is nagy népszerűségnek örvendtek. Sajtok, joghurtok, lekvárok, sütemények. Persze a gyerekekről sem feledkeztünk el, hiszen a helyi Kreatívok csapata ötletes, egyszerű karácsonyi díszek elkészítésére invitálta a kicsiket és nagyobbakat. A nap a szokásos koncert helyett, ezúttal egy családias, de ünnepi hangulatú Táncgálával zárult, mely nagy érdeklődésre tartott számot. Öröm volt nézni a különböző korú és érdeklődési körű embereket, akik úgy tűnt nagyon élvezik az estét, hiszen minden fellépőt nagy tapssal jutalmaztak.

A fellépők javarészt tápiószőlősiek voltak. Az iskolában néptáncot és társastáncot tanuló gyerekek is felléptek, sőt tanáraik is megmutatták tudásukat. De a Barátság Nyugdíjas Klubunk tánckara is kitett magáért ismét, hiszem több számmal is megörvendeztettek bennünket. A repertoárjukban volt néptánc és charleston is. A Szőlősi Apróságok vagyis a Ritmus Dance – akik moderntáncokat táncolnak – pedig minden korcsoportjával bemutatta milyen téli műsorral készültek az ünnepekre. Vendég fellépőt is hívtunk, a Lázsiás néptáncegyüttest Tápiószentmártonról. Természetesen ők is nagy sikert arattak, ahogyan az estet záró HALESZ Tánc Egyesület Magyarbődi csárdást, karikázóst és frisst bemutató műsorszáma is. A VI. Tápiószőlősi Falunapra készített műsorszám hatalmas siker, bárhol is lépnek fel vele.

De természetesen nincs még vége az Adventi programoknak, mert december 17-én a Községi Karácsonyi Ünnepséggel folytatjuk a karácsonyra való készülődést, illetve arany vasárnap a római katolikus templomunkban a Ceglédi Fúvószenekar ad majd koncertet, a tavalyi év nagy sikerén felbuzdulva.

Ezekkel az ünnepi rendezvényekkel az önkormányzatnak az is a célja, hogy a közösséget ebben a rohanó világban kicsit lelassítsa és felhívja a figyelmet az ünnep lényegére, a készülődés varázsára és hogy figyeljünk oda egymásra. Valamint azok, akik egyedül vannak, lehetőséget kapjanak arra, hogy ebben az örömteli időszakban ne magányosan várják a karácsonyt, hanem ők is közösségben ünnepelhessenek.

Némedi Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...