21.1 C
Cegléd
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

8-án bezár a jégpálya

Az előzetes terveknek megfelelően, január 8-án vasárnap bezárja kapuit a ceglédi jégpálya. Az impozáns környezetben hat hétig üzemelő létesítménynek az idén is nagy sikere volt. A sok gyermek mellett szép számú felnőtt is korcsolyázott nap, mint nap a Szabadság téren. Az üzemeltető Sportcsarnok Kft ügyvezető igazgatóját, Ványi Zsoltot kértük egy rövid értékelésre:

– Minden pozitív volt, komolyabb sérülések nem voltak az idén. Mivel már hagyománya van a ceglédi jégpályának a vendégeink megtanultak korcsolyázni és láthatóan felelősség teljesebben űzik ezt a sport tevékenységet. Elégedettek lehetünk a látogatottsággal,  sokan jöttek a környező településekről, sőt néhány gyermeket még Kecskemétről is áthoztak korcsolya oktatásra, mert ott nincs ilyen szolgáltatás. A nyitvatartás hosszabbításával kapcsolatban mindig van néhány ember, aki szeretné, hogy tovább üzemeljünk, de azt látni kell, hogy januárban már nincs akkora igény a pályára, amire azt mondhatnánk, hogy megéri a további működés. A nyitással kapcsolatos technikai problémától eltekintve az idén is nagyobb gond nélkül üzemelt a ceglédi jégpálya.

-pézsé-
cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Eatrend Bistro Cegléden is

Van, aki a levest kéri, más rögtön a főételhez...

Ceglédi háziorvosi praxis is részesült a K&H gyógyvarázs támogatásából

Budapest, 2026. szeptember 9. – A gyermekgyógyításban minden apró...

Sikeres szezont zárt a Ceglédi Gyógyfürdő

A tavalyinál is sikeresebb nyári szezont zárt a Ceglédi...

Országos agrárszakképzési tanévnyitó a nagykőrösi Toldi iskolában

2026. szeptember 4-én, Nagykőrösön, a Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós...

Éld meg a mediterrán életérzést otthon is!

Sokan álmodoznak arról, hogy egy napfényes tengerparti tájon pihenjenek,...