14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Lakóautós esküvő

Ismét rendhagyó esküvői felvonulásnak lehettek tanúi a ceglédiek január 6-án. Tavaly nyáron feldíszített biciklivel vonult a násznép az anyakönyvvezető elé, most kék szalagokkal és virágokkal ékesített lakóautóval érkezett az ifjú pár a Városházára. Mizsei Zoltán és Szabó Nikoletta esküvőjén a főszereplő, mindkettőjük kedvence a lakóautójuk volt. Az esküvő időpontjának választása sem volt véletlenszerű: a pár kislányuk születésnapján esküdött örök hűséget egymásnak.

– Ez volt az álmunk, hogy vásároljunk egy lakóautót, amivel könnyen tudunk, szállásfoglalás nélkül utazgatni az országban. – mesélte Nikoletta lapunknak. – Tavaly nyáron sikerült is megvennünk és jártunk már vele a Balatonnál több helyszínen, Szegeden, Cserkeszőlőn és Bükfürdőn is. Van benne fűtés is, úgyhogy még decemberben is utaztunk vele. Kényelmes és szép, nagyon megszerettük. Így úgy döntöttünk, legyen „ő” a menyasszonyi autónk is. A sógornőim szépen feldíszítették, szerintem gyönyörű lett. – tette hozzá vidáman a fiatal feleség.

Az ifjú pár a jobb idő beálltával tervezi a nászutat Sárvárra, természetesen a család dédelgetett kedvencével, a lakóautóval.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...