Ez az életfolyam két pontja. S mi még az átívelő hídon! Lelkész, jogász, polgármester, zenész, írástudó, családatya. Az Egy, az Ember, kinek vezérlő hármas szentsége: a hit, a szeretet, a barátság. Gyakran beszélgettünk, főleg a szerkesztőségben. Szinte félve, zavartan hozta kéziratát, s áradozta szavait – igaz, sokat -, de mondott valamit: bölcset, lélekérintőt. A rádiós interjú (amely 2004-ben készült) csak egy volt a számomra áldásos találkozások közül. DR. ILLANICZ GYÖRGY már égi zenét hallgat és alkot.
– Ha egyetlen szóval jellemeznélek, mint homo moralist – erkölcsi embert -, a szeretet szót választanám.
– Jól ismersz. Credóm: szeretni Krisztus parancsa szerint, jót és igazat cselekedni. Mint forrásból – minden tevékenységem, gondolatom és érzésem ebből táplálkozik.
– Emeljük ki a három jelentős meghatározót életedből. Ezek: evangélikus lelkész, zene (szerelmetesen a jazz), barátság.
– A gyökerekből ágazok ki. Nagyapám Szlovákiából érkezett Pilisre, iskolaigazgató volt és az evangélikus gyülekezet kántora. Édesanyám személyesen ismerte Ady Endrét, olvasta az ókori irodalmat is, ezt a hatást, a művészet szeretetét adta át nekem. Édesapám negyven évig volt a falu orvosa, példájából láttam az emberekért vállalt áldozatot. Keresztyén hitben éltek.
Kisgyerekkoromban vettem először kezembe a Bibliát, amelyet mindmáig naponta olvasom. Akár utazás közben, a vonaton is Isten szava utat mutat, vigyáz rám és családomra, megsegített bajaimban. Az Újszövetség két leggyakoribb szava a hit és a szeretet.
– Hogyan lettél teológus?
– 1947-ben felvételiztem a budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumba. Az internátus szigorú rendje nevelte a diákokat. Érettségi után kerültem az Evangélikus Teológiai Akadémiára. Itt alakult ki bennem – nem az elhatározás, hanem a Mindenható akaratának teljesítése: lelkész leszek. A második év után nyári igehirdetésre küldtek, így állhattam fel a ceglédi evangélikus templom szószékére is.
– De „beleszólt” életedbe a történelem.
– 1956. október 23-án barátommal kidobáltuk a pilisi könyvtárból a kommunista könyveket (Lenin, Sztálin, Rákosi…), majd november 3-án, amikor az orosz tankok megindultak Budapest felé, a 4-es úton kifeszítettünk egy transzparenst, ezzel az orosz felirattal: „Orosz katonák menjetek haza!” A következmény? 1957 áprilisában „ref”-es (rendőrhatósági felügyelet alá helyezett) lettem, majd 1960. március 10-én eltávolítottak az Akadémiáról. De Isten ekkor sem hagyott el. 1961-ben felvétetett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol jogi doktori oklevelet szereztem. Több helyen dolgoztam ezután a közigazgatásban. A legnagyobb siker adatott meg azzal, hogy 1990-ben szeretett falum, Pilis lakossága megválasztott polgármesterének.
– S a lelkészi szolgálat?
– 1989-ben teljes rehabilitációban részesített az Evangélikus Egyház, s Isten kegyelméből sokszor tartok szószéki igehirdetést, bibliaórákat – főleg Pilisen és Cegléden. Életem Szent Igéje: „Szeresd az Urat…, szeresd felebarátodat.”
– Ez az érzés a lélek zenéje?
– Az egyházi zene felemel az Istenhez. Ezt éreztem – érzem -, ha barokk muzsikát – főleg Bachot – hallgatok, meg zsoltárokat, az énekes könyv dalait. A zene nemcsak dallam, hanem eszme, hit is; nemcsak fizikai jelenség, hanem lélek, szellem is. A klasszikus – „komoly”- zene gyerekkorom óta kísér. Már kisdiákként hallgattam Mozartot, Chopint, Beethovent, Haydnt, Schumannt, Schubertet, Liszt Ferencet. A zongorába vagyok szerelmes. Nyolcévesen kezdtem tanulni a ceglédi zeneiskolában, majd Dankó Aladárnak, az Operaház neves korrepetitor zongoraművészének lettem tanítványa.
– És a jazz?
– 1958 a fordulópont, az „elcsábulás”. Kiváló jazz-zongoristákat hallgattam „fül- és szívközelből”: Csiffra Györgyöt, Vécsey Ernőt, Holéczy Ákost, Szabó Józsefet, aki később a mesterem lett. Elévülhetetlen érdemei vannak dr. Hajdu Endrének, az egykori Róna Vendéglátó Vállalat igazgatójának a jazz népszerűsítésében: itt ismertem meg a Benkó Dixielandet, Garay Attilát, Gonda Jánost. Majd később együtt dobogott a szívem a kiváló ceglédiekkel: dr. Petrik Andrással, dr. Lénárd Bélával, Kármán Sándorral, Bori Viktorral, Sárik Péterrel.
– Hogyan kapcsolható össze a zsoltár és a jazz?
– Nincs köztük ellentét! Az élet örömét adja mindkettő. A melódia és a ritmus is az Úr ajándéka, őt dicsőíti az igazi vox humana, az emberi hang. Olyan áhítattal lapozom fel a kottafüzetet, mint a {ibliát.
– Ugyanilyen tisztán szólal meg benned a barátság érzése.
– Isten ajándéka ez is. Életem nagy értéke. Mintha égi kórus övezne, de mivel itt most nem sorolhatok fel mindenkit, a leghűbb felebarátot – nem pontos szó -, az „egészbarátot”, a kölcsönös szívhangadót, Baranyi Ferenc költőt szólítom ide képzeletben.
– Meghallom őt, s illem szerint én idézem azt, amit rólad mondott, írt. „Egy lélek két gyermeke vagyunk. Ikertestvérek.”
– Én meg ezt válaszoltam neki: „Közelebb vagy hozzám, mint az édes testvérem, te zseni Zsini!”
– Honnan a Zsini név?
– Így nevezzük egymást. Viccesen mondtuk: Jani vagy, ebből franciásan Zsani lett, majd Zsini. Mindketten Pilisen születtünk, öt nap különbséggel. Az ő apja a falu jegyzője volt, az enyém az orvos. Együtt jártunk a ceglédi zeneiskolába, majd a Lónyay gimnáziumba. Ahogyan szoktuk mondani: el mernénk menni együtt egy kulacs vízzel a sivataga.
– Pedig eltérő ideológiai, politikai nézeteket vallotok…
– Nem számít! Emiatt egyetlen kérdő vagy sanda szó nem hangzott el közöttünk. Az igaz barátság alapja az emberi érték, a tiszta jellem, s ez mindent „felülír”.
– „Megzenésített” az életed, – a toll is muzsikál a papírlapokon. Ugyanis sokat írsz.
– Barátaim mondják csipkelődve (jogosan!), hogy „Gyurikám, inkább írj, mint beszélj!” Gyengém – nyilván sok más mellett -, hogy láncreakciósan szövöm a mondatokat. Több országos lapban jelennek meg írásaim, de a legtöbb a Kék Újságban. Foglalkoztat a közélet is. Persze, mindennél fontosabb a magánéletem: boldogan élek szeretteim között, a család szó nekem a fortissimo.
– Pilis vagy Cegléd?
– Ott-hon és itt-hon…
– Milyen legyen „a jövő zenéje”?
– Szeretetteli. Így fogjuk meg egymás kezét.
Koltói Ádám
Fantasztikus ember volt,nagyon szerettem Őt!