15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Ceglédi siker az Értéktár döntőn

Pest Megye Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a nemzeti értékek és hungarikumok megőrzésére és gondozására, ezért a megismertetésük és népszerűsítésük céljából vetélkedőt szervezett. A verseny célja volt, hogy a fiatalabb korosztály is jobban megismerje a magyar kultúra értékeit, és részt vegyen az értékgyűjtésbe, bízva abban, hogy ezzel erősödik az identitástudatuk, hagyományőrzéshez való viszonyuk. A vetélkedő keretében a megyei, a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kapcsán megszerzett tudásukat tették próbára a diákok, akik 4 fős csapatot alkotva versenyeztek. A Pest megyei és a fővárosi iskolák között is szoros verseny döntött. Pest megyében három középdöntő után kerültek a döntőbe a csapatok, a fővárosi iskolák az online feladatok megoldása után mérték össze tudásukat a Megyeházán.
A vetélkedőben 2. helyezést ért el Pest megyei iskolák közül a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium „Kossuth bárkája” nevű csapata, 5. lett a „Kersuli 10.” nevű csapat a Ceglédi Szakképzési Centrum Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...