2.1 C
Cegléd
2026. február 8. vasárnap
spot_img

Tevőlegesen

Resli Simon a Kossuth Gimnázium tanulója egyéves tantárgyból, etika és emberismeretből érettségizik. Na és?

Rajta kívül kb. 500-an érettségiznek Cegléden, legalább öt tárgyból és van olyan, aki emelt szinten. Kettőből is. Amiért mégis Simon projektjéről írok, az közösségi célja. Földrajz, vizuális és környezetkultúra tanárként már több mint egy évtizede hívom fel a figyelmet a természet óvására, illetve szervezek környezettudatosságra ösztönző programokat, több-kevesebb sikerrel. Nagy öröm számomra, ha a tanulók aktivitását tapasztalom.

Az Etika és emberismeret érettségi is két részből áll, ugyanúgy van szóbeli része (20 tétel), mint a többi tárgynak, de az első, „írásbeli” része lehet az „Öko-tudatosság projekt” is, ami jórészt gyakorlati feladat-együttes, írásos és fényképes dokumentációval. A témavezető Marofka Ferencné tanárnő kicsit féltette tanítványát a vállalkozástól, de Simon fellelkesítette az osztályát (12.d) és a nyolcadikosokat, hogy a ceglédi Gerje-menti ligetet csúfító és szennyező kommunális hulladékot szedje  zsákokba, ő pedig családjával a szeméttelepre viszi. A szeles április eleji csütörtökön, fél napos munkával, összesen 550 kilogramm gyűlt össze, melyet a patak Körösi és Mizsei úti hídja közé, a töltésre hordtak ki a tanulók. (Az egyik kupacot vette észre az a bejelentő, aki illegális lerakásnak vélte, majd néhány nap múltán elszállításra került.) A következő hétvégén feleségemmel arra kerékpároztam. Ritkának mondható, idilli állapot fogadott: természet tisztán, szemétmenetesen. Tudom, hogy semmi sem tart örökké, de ez az érettségi téma valami új dologra ad lehetőséget: nem csak elméletben, de kétkezi munkával tenni…

Köszönet a Gimnáziumnak a munkavédelmi kesztyűkért, a Mirimed Kft-nek a zsákokért és a szállításért, orvosi biztosításért, a gimnazistáknak munkájukért!

P.R.G.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...