16.6 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Síremléket újítottak az iparosok

Semmelweis nap alkalmából a Ceglédi Ipartestület támogatók segítségével felújította Dr. Dobos Ferenc családi síremlékét a Református Öregtemetőben.
– Dr. Dobos Ferenc, a ceglédi kórház első igazgatója volt, de az Ipartestület épületének első tulajdonosa is. Az ő nemes felajánlásából kaphatta meg az iparosok szervezete az épület egy részét annak idején. Tavaly emléktáblát avattunk az emlékére, idén eldöntöttük, hogy hálából rendbe hozzuk a síremlékét. – avatta be lapunkat az előzményekbe Spindelbauer Attila a szervezet elnöke. – Béres Károly, Dr. Túri József, Márkodi Tamás, Veres Sándor kőfaragó, Ványi Viktor (Norma Festékház), Varga Zoltán és jómagam támogattuk és valósítottuk meg a felújítást. A síremléket teljesen benőtte a növényzet, eltörtek rajta a kővázák és a kerítés tartói is. A repedéseket kijavítottuk, a vázákat kicseréltük újra és lefestettük a korlátot.
A Ceglédi Ipartestület már készül a következő akcióra: szervezés alatt áll a Kámáni erdőben lévő domb keresztjének helyreállítása. – Ez a kirándulóhely találkozópont volt a ceglédiek számára, sokáig itt tartották a majálisokat is. Megérdemli a felújítást, helyreállítást, amihez örömmel vesszük a ceglédiek felajánlásait, segítségét. – tette hozzá Spindelbauer Attila.

 

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...