6.1 C
Cegléd
2025. december 7. vasárnap
spot_img

Európa-bajnoki 5. helyet szerzett Kecskeméti Dávid

A kadet Európa-bajnokság július 24-30 között a bosnyák fővárosban, Szarajevóban került megrendezésre. A kötöttfogás küzdelmeit 28. és 30. között bonyolították. Kecskeméti Dávid a Ceglédi VSE TS Integral versenyzője az 50 kg-ban lépett szőnyegre, ahol 18-an mérlegeltek. A nyolc közé kerülésért német versenyzővel került szembe. A német az első menetben egy intés és egy mögékerülés után 3-0-ra vezetett. A második menet felénél Dávid egy csípő dobással eldobta és a menet végéig híd helyzetben tartotta az ellenfelét. Így 4-3-ra megfordította és megnyerte a mérkőzést. A negyeddöntőben svéd versenyző következett aki sajnos erősebbnek bizonyult és Dávid 8-0-ra kikapott tőle. Mivel a svéd a döntőbe jutott így Dávid a vigaszágon folytathatta ahol egy svájci versenyző következett. A mérkőzés hihetetlen kiegyensúlyozott küzdelmet hozott! A bírók először Dávidot intették ami után a svájci vezetett 1-0-ra. Majd a második menetben a svájcit is megintették és ezzel a mérkőzés állása 1-1 lett. Ezzel már Dávid állt nyerésre és mivel a mérkőzés állása már nem változott a folytatásban, így Ő mérkőzhetett a bronzéremért az esti programban. A bronz mérkőzésen örmény birkózó következett, ahol az ellenfele szerzett vezetést az első menetben. Majd a második menetben szintén az ellenfele tudott akciót végrehajtani és így végül 6-0 arányú pontozással az örmény lett a bronzérmes. Így Dávid végül Európa-bajnoki 5. helyezést ért el.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...