13.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Megújul a nagykőrösi Arany János Múzeum

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek a nagykőrösi Arany János múzeum megújításán. A műemlék épületnél a szükséges feltárások, tervezési, előkészítési, engedélyezési folyamatok jelentős időt vesznek igénybe, főként, ha az épület történetének legnagyobb felújításához, megújításához kellenek mindezek.

– Nagy öröm volt számunkra, amikor a kitartó munka folytán virágba borult a múzeum megújításának ügye. Mint ismeretes az Arany János – emlékév keretében több mint 1 milliárd forintos támogatásban részesült Nagykőrös. A jelenlegi Kormány és a Köztársasági Elnök Úr fontosnak tartotta, hogy a nagykőrösi tervek megvalósulhassanak, így újulhat meg a múzeum is kívül belül. A szakemberek most azon dolgoznak, hogy a virágokból szép gyümölcsök is fejlődhessenek. Az előkészítést követően a közbeszerzések és az adminisztrációs folyamatok után megkezdődik a látványosabb rész, a kivitelezés. Összetett és nagy feladat az Arany János múzeum megújítása, ugyanakkor a kiváló szakemberekkel az ország egyik ékszerdoboza lehet a nagykőrösi gyűjtemény és tárlat, mely világszínvonalon mutatja meg az értékeket, s melyre minden kőrösi méltán lehet büszke. – mondta el dr. Czira Szabolcs polgármester.

nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...