14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Ceglédi siker gombfociban

Ötödik alkalommal rendezték meg Balatonalmádiban a már hagyományossá vált gombfoci Almádi Kupát. A győztes csapat a sportágban páratlan felkészültséggel rendelkező, ceglédi Szathmáry Ferenc vezette „Videoton” névre hallgató csapat nyerte.
Az Almádi Wesselényi Strandon ezúttal hat csoportban 25 csapat küzdött a 2-2 továbbjutó helyért.

A már korábbiakban kiválasztott „fantázia” neveket tartósan viselő magyar „gazdák” csapatai kiélezett küzdelmekben igyekeztek megfelelni névadóik jó hírének.
A 12 továbbjutó csapat négy hármas csoportban folytathatta a játékot, ahonnan már kiélesedett csata folyt a kiskörbe jutásért.

Az Almádi Kupát hatalmas küzdelem után a Videoton csapata nyerte, miután a döntőben 1:0 arányban diadalmaskodott a Liverpool ellen.
A végküzdelmekben a Videoton az AC Milánt (2:0), majd az St. Gallen ellen (2:0) győzött. Az elődöntőben a Chelse-át 1:0-ra, majd a Liverpoolt ugyan ilyen arányban sikerült legyőzni.

A Videoton csapata képviseletében Szathmáry Ferenc klubigazgató, ceglédi lakos együttese nyert. Ő vehette át a vándorkupát és a bajnoknak véglegesen járó serleget. A lelkes és a sportága iránt évtizedek óta elkötelezett szakember rendszeres résztvevője a különböző meghívásos tornáknak.
Ezúttal, 2014 után második alkalommal sikerült győznie az Almádi Kupán. Gratulálunk !

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...