Az ország első vidéki sportmúzeuma Cegléden nyílt meg 25 éve. Ezt megelőzően már 1978-ban megalakult a Sporttörténeti Bizottság Kürti Béla nyugdíjas tanár ötlete nyomán és máig aktív munkát végeznek. Tizennégy évi „helyben járás” után 1992-ben jutottak a mostani helyükön otthonhoz, ami lehetővé tette az addig fellelt kutatási eredmények bemutatását. Az azóta eltelt 25 év a legsikeresebb időszaka volt Cegléd sportja fejlődésének, de elmondható ez a Ceglédi Sportmúzeumról is, mely Kürti Béla, Tószegi Miklós, majd 2005-től Magyar László vezetésével országos hírűvé vált. Utóbbi a harmincéves hivatásos sportvezetői tapasztalatait „vetette be”, anno a közösbe.
Magyar László és társai munkája nyomán az elmúlt tizenkét esztendő a gyarapodás, a fejlődés jegyében telt el és a „legek” útját járja a sportmúzeum. Szemmel látható a múzeumi séta során a város sportjának 130 éves fejlődése. Az először belépő vendéget egy pillanat alatt „leveszi a lábáról” a csillogó látvány. Olimpiai-, világ és Európa-bajnokok, neves ceglédi, lokálpatrióta sportolók és a tágabban vett kultúra ezen ágazatában maguknak hírnevet szerzők fotói, ereklyéi és emlékei verik vissza a fényt. Mind kötődnek Ceglédhez és ez a múzeum fő mondanivalója. Ezt igazolja vissza a 25 év alatt itt járt közel negyvenezer látogató, közül sokuknak a naplóbejegyzése. Magyar Lászlóval beszélgettünk a jubileumi év, az ünnepi események aktualitása kapcsán.
– Mi inspirálta arra, hogy a 25 éve megnyílt Sporttörténeti Gyűjtemény alakítói között szerepet vállaljon?
– Gyermekkorom óta lételemem a sport, előbb ösztönszerűen, később tudatosan erre a pályára készültem. Folyamatosan tanultam és gyűjtöttem a tapasztalatokat a „szakmában”. A sport szinte minden területén, rövidebb-hosszabb ideig tevékenykedtem. Ifjúsági válogatott atléta voltam, de azt követően a hierarchia lépcsőfokait végigjárva lettem járási-városi sportfelügyelő Cegléden. Ezután a BVSC elnökhelyetteseként és a Vasutas Sportközpont ügyvezetőjeként 6-6 évet töltöttem Budapesten, de a kettő között 15 évig anyaegyesületem, a CVSE elnöke voltam. 2005-ben Tószegi Miklós váratlan halálát követően az önkormányzat engem bízott meg a múzeum vezetésével, a Sporttörténeti Alapítvány pedig egyidejűleg a kuratórium elnöki tisztével. Mindezeket megelőzően 2004-ben már belül voltunk Péter Aladárral együtt a „kerítésen”, ízleltük a gyűjtemény levegőjét, sőt saját kezet kapva – a 2004. évi olimpia alkalmából – a középső teremben olimpiai jelvény- és zászlókiállítást raktunk össze, Németh Árpád nemzetközi gyűjteményéből és helyi válogatásból.
– Cegléden ez volt a bemutatkozása a sport hagyományápolása, az örökség védelme területén?
– Nem. 1975-ben a sportfelügyelőség vezetőjeként szerveztem jubileumi időszaki kiállítást Cegléden a Kossuth Múzeumban. A járási szintet felölelő tárlat több hónapon keresztül, nagy sikerrel zajlott le rendkívül gazdag – teljes egészében a sportolóktól, egyesületeiktől kölcsönzött – anyagból. A városi és környéki iskolák csoportjai egymásnak adták a kilincset. Vezetői szinten mindig fontosnak tartottam a dokumentációs munkát, az információs csatornák kiterjesztését az egyesületi munkában. Persze ez még a „faliújság felelősi” korszak vadhajtása volt. A Testnevelési Főiskolán a szakdolgozatom címe a sport teljes körű agitációs és marketing feladatait foglalta történelmi keretbe. A diploma munkámat könyvkiadásra és terjesztésre ajánlotta a bíráló bizottság. A Ceglédi Sportmúzeum 1992 óta több időszaki kiállítást is szervezett, melyben még közelebb hozta a város polgáraihoz az alulról építkező sportélet hétköznapjait. Az iskolai testnevelés-történet, a szabadidő- és a versenysport egymásra épülő rendszerei a sporttörténelem építő kockái. Ehhez sokat hozzátettünk saját- és sportszervezeti oldalról is a fellelhető szellemi és tárgyi emlékeinek sokaságából.
– Visszatérve a mostani sikerekhez, a múzeum nemcsak a látogatók elismerését váltja ki, de a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpiai Akadémia is kiemelkedőnek minősítette. Miben látja tevékenységük töretlen fejlődésének titkát?
– Az együttműködésben és a tanulásban. Rá kellett jönnünk, hogy nem elég a 100 éves múlt aprólékos felkutatása, netán írásba foglalása és ezzel az idő kitöltése. Megjegyzem az alapítványunk által kiadott 14 könyv része a kutatási eredményeink szélesebb körű megismerésének. Meg kellett rázni magunkat és utána menni a még hiányzó építőkockáknak, megtalálni azok helyét, ismertük őket, elvben tudtuk, ha kellett felkutattuk leszármazottjaikat. Ezen felül meg kellett újítani a kiállító tereinket, be kellett bútorozni a termeket, technikailag keresni kellett a jó és korszerűbb megoldásokat. Előbbieket koncepciók, komplex elképzelések, tervek nyomvonalán. Az elmúlt tizenkét évben 176 adományozónk (sportolók, családtagok, egyéb személyek) ajánlott fel relikviáit a múzeumnak. Bajnokaink közül többen a teljes életművük díjait nálunk látták legmegfelelőbbnek elhelyezni, ahol követheti az utókor nagy elődök sikeres pályafutását, erőt és példaképet vizionálhatnak céljaik eléréséhez.
A múzeum látványosságát a hatalmas eszmei értéket jelentő relikviákon túl a termek berendezésének harmóniája növeli még magasabbra. Sokat tettünk azért, hogy ez így összeálljon. 2005-ben többek között 14 üveges vitrinnel és 16 asztali tárolóval vettük át a gyűjteményt, mára ezek a lehetőségek számban hatalmasat nőttek. Jellemzően, ma már 54 esztétikai szempontból is remek üveges vitrin szolgálja a látványos díjakat.
A Sporttörténeti Bizottság tagjai mind aktív sportolók, sportvezetők és edzők voltak „virágkorukban”, kapcsolatrendszerbeli és szakmai ismereteik mind kellettek a fejlődéshez. A ceglédi vállalkozókról sem szabad megfeledkezni, akik készséggel támogatták az elmúlt tíz évben múzeum műszaki fejlesztését, korszerűsítését.
– Évek óta hallani, hogy mostanra szűknek bizonyul a sportmúzeum épülete, sőt az is szárnyra kapott, hogy a tulajdonos önkormányzat cserelehetőséget ajánl fel a hatalmas érték biztonsága és fejlődése céljából?
– Kilenc évvel ezelőtt már tervezés szintjére emelkedett ez a kérdés. Akkor meglévő épületeinkkel három oldalról zárt részen egy tíz méteres fal felhúzásával 45 négyzetméterrel bővült volna a kiállító termek száma. Nem ment. Néhány évvel ezelőtt a bérlő TIGÁZ kivonulása után a volt „Zalai patika” teljes épületét ajánlotta az ingatlan ügyek kezelője, cserébe. Mérnökgárda dolgozott lelkesen ismét társadalmi munkában, nem keveset, de hamvába halt ez is. Most a harmadik kört futjuk, megint a Gubody utcában, mostani helyünkön a Sportmúzeum udvarán álmodjuk azt a bizonyos 50-55 négyzetmétert. A tervek, elvi szakvélemények rendben, de többre már ígéret sincs. A kedvében sokszor lankadni látszó Sporttörténeti Bizottság kitart és reménykedik abban, hogy a széles szakmai és sportbarát közvélemény sugallatát meghallják a döntéshozók. A Sportmúzeum közgyűjtemény, minden ereklye és tárgy az önkormányzat, a város tulajdonát képezik. A hatalmas szellemi érték fölötti gondosság, a felelősségteljes köz- és vagyonbiztonság jövőbelátóan is nagy felelősség.
kea – Fotó: Kisfaludi István
