14.5 C
Cegléd
2025. július 10. csütörtök
spot_img

Csemő ismét döntőre készül!

Csemő két indulóval is képviselteti magát a hét végén megrendezett Nemzeti Vágtán. A kishuszár vágtán – ahogyan évek óta – most is Hrubos Boróka indul Csemő színeiben, a felnőttek között pedig Petrik Tamás képviseli a falut.

lakosroland– Büszkék vagyunk rá, hogy mindkét versenyszámban lovat és lovast tudtunk kvalifikálni. – tájékoztatta lapunkat dr. Lakos Roland polgármester. – Mindkét versenyzőnk egész évben edzettek és erre a megmérettetésre készültek. A tavalyi szép eredmények reményekre jogosítanak fel minket ezévre is. Akkor mindkét lovasunk a nagydöntőbe került, szeretnénk ezt idén is hozni. Titkos vágyunk – amit csak halkan merek mondani – a dobogós hely. De csupán már a részvétel is óriási lehetőség, hiszen egy olyan kis falunak mint Csemő, komoly reklámértéket jelent a Hősök terén a lovasok legfőbb ünnepén való megjelenés.

Cegléd szervezőként alanyi jogon vehet részt az országos versenyen. Városunkat Koczorné Bojnár Anita kónyi lovas fogja képviselni.

Részletes írásunk a Nemzeti Vágta ceglédi aktualitásairól itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...