21.6 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Kocsikba tuszkolva loptak el 27 hízóbárányt

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt két romániai és egy nagykőrösi férfi ellen, mert a romániai vádlottak 2017 márciusában egy jakabszállási tanyáról elloptak 27 db bárányt, majd a lopott állatok javát eladták a nagykőrösi férfinek. A két romániai vádlott három ismeretlen bűntársukkal együtt 2017. március elején, egy éjszaka két autóval elmentek Jakabszállásra egy bekerítetlen tanyához. Itt a gépkocsikba bepakoltak és elloptak összesen 27 db, egyenként 30-40 kg súlyú hízóbárányt. A bárányok értéke összesen 650.000 forint volt.

A két vádlott és társaik a lopott bárányok közül 20 állatot még hajnalban elvittek egy nagykőrösi férfihoz, az ügy harmadik vádlottjához. Az orgazda tudta, hogy a bárányok lopásból származnak és 240.000 forintot adott az állatokért. A kapott pénzt a két tolvaj és bűntársai elosztották egymás között.

A többi bárányt a vádlottak egy kecskeméti tanyára vitték, ahol az egyik romániai férfi dolgozott. A kecskeméti rendőrök azonban a lopás után egy nappal az orgazdától és a kecskeméti tanyán lefoglalták az összes állatot, így a sértett kára megtérült.

A vádlottak szabadlábon várják a tárgyalást. A két romániai vádlottat lopás bűntettével, míg a lopott bárányokat megszerző nagykőrösi férfit orgazdaság vétségével vádolja az ügyész. A vádlottak bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ügyészség
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...