22.5 C
Cegléd
2024. június 25. kedd
spot_img

Cegléd földjeiről – másként

Surányi DezsőSzáz, kétszáz, háromszáz évvel ezelőtt amikor a műszaki fejlődés, a tőkebőség, társadalmi struktúra sokkal gyengébb volt, más arcot mutatott a ceglédi határ. A legzsírosabb földeken kendert termesztettek, ma horgásztavak vannak a helyükön; a szőlő és gyümölcsös kertek lassan selyemkórós, parlagfüves erdőkké változtak.

Megvan, rejtőzködik: a réti csíkhal (1987)

A jelenlegi nagyüzemek a szántóföldi növénytermesztésben 100 hektáronként mindössze egyetlen embert alkalmaznak. Az ország területe 93 ezer km2, azaz 9,3 millió hektár, aminek nagyjából a 80 százaléka termőterület! Óriási kincs… Mezőgazdasági művelésre 5,8 millió hektár szántó, kert és gyep alkalmas, ebből a szántóföldi élelmiszer-termelésre legjobb földek 4,5 milliót tesznek ki. A magyar állam a földeladások megkezdése előtt mintegy 500 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület gazdája volt. Már csak volt, mert ennek nagy részét értékesítették.

A sajátos tulajdonlást eredményező birtoképítéssel nem kívánok foglalkozni, sokkal inkább a képmutató és ízléstelen trükkel, hogy egynapos aranykalászos tanfolyamok után számtalan „gazda” még földet, esetleg csak kocsi vagy repülő ablakból látott. Az ún. nemzeti vagyon straté­giai elemek vizsgálata a vidékstratégia megrogyását tükrözi. Hiába a nyertes oldal büszke szómágiája, közben eltűnnek azok a kisemberek, kistermelők, akik ezután a szegények számát csak növelik. Bármilyen más állami tulajdont több garancia véd, mint a földet. Írásunk ennek megoldatlanságára, és visszásságaira hívja fel a figyelmet: elmerengve azon, hogy a zöldmezős beruházások, útbővítések, hulladék lerakók és feldolgozók majdnem mindig jó erejű földekre, ismerősök földjeire települnek. Csak mutatóban végzett mintázások is borúra adnak okot egy olyan országban, ahol a ’80-as évek elején bátrabb agrárközgazdák kimutatták, hogy a szocialista átalakítások miatt az új ipartelepek, utak és egyebek céljára felhasznált földjeink egy közepes megyényi terület elvesztését okozták. És azóta? „Törekszünk” egy újabb megye- vesztésig, persze hazafiasan. S ekkor kénytelen bakancsban a terepre menni az ökológus-botanikus, hogy mi igaz a hallomásokból gyűjtött információkból.

Ahol szinte mesterséges közegen és közegben történik a mezőgazdálkodás (sivatagi homok, szik, kőhordalék, polder stb.) még érteni is lehet a földalapú támogatást, de ahol szinte országnyi területben lehet mezőgazdasági termelésben gondolkodni, érthetetlen. Ez az EU egyik nagy tévedése… Vegyünk egy remek földalapú támogatást, aminek működtetéséhez nincs kedv vagy eszköz – akkor beugrik az „elemi csapás”: leég a csemeteerdő, előbb vágatik le a kelleténél, tisztázatlan nyári időjárási pusztít, vagy a gaztengert meg alkalmas pillanatban a tűz falja fel. (Dolgozzanak azután a katasztrófa-elhárítók!) Marad utána a határban látszólag rendezett föld – az ellenőrzések idejére: jöhet a kifizetés.

Az eredmény lesújtó, a megoldások sok tisztázatlan bérleti szerződéssel és ami ellen annyira küzdött a hatalom, külföldi birtokosokkal reprezentáltak. Érdemes lenne a kétkedőknek és palástolóknak kézen fogva csak Dél-Pest megyét bejárni… Persze, senki sem viszi el a földet, igaz. De…. Volt nekünk Erdélyünk, ahol meglehetős korlátoltsággal a magyar hitelbankok erdélyi földeket adtak el: az eredmény ismert. Bár erről nem szokás beszélni, pedig alaposabb agrártörténeti és hitelpolitikai búvárkodás után döbbenetes eredményre juthatnánk.

A selyemkóró mindent elpusztít (2009)

Ha megnézzük meg a régi ceglédi határhasználatot 100, 200, vagy 300 évvel korábban – döbbenetes felismerésre jutunk. Amikor a műszaki fejlődés, a tőkebőség, társadalmi struktúra sokkal gyengébb volt, más arcot mutatott a határ. A legzsírosabb földeken kendert termesztettek, ma horgásztavak; a szőlő és gyümölcsös kertek lassan selyemkórós, parlagfüves erdőkké változtak; jó Gubody uram a bíbickocogós sziken, a Cigányszéken halastavat alakíttatott ki, halászcsárdával, hogy a ceglédiek több halat fogyaszthassanak.             Hosszan folytatható lenne a példasor, hogyan válik semmivé a vasút és a Budai út köze, ahol még pár évtizede is csinos tanyák sorakoztak. És mivé lett a Kámáni erdő, ahol valaha tölgyek és fenyők adták meg az alapillatot. Volt szaletli, volt esővédő ház, ahol a májusi vigalmak zajlottak. Mára mi maradt ezekből, többnyire az emlékek. Elhaltak már a Hídvégi Lajosok, Ikvai Nándorok, Szomorú Pista és Pataki Feri bácsik, akik szólnának. Ha így romlik körülöttünk a környezet – kapzsi emberi természetünk miatt, elveszik-elveszhet az emlékezetből is a múltunk. Szerencsés ember volt Kárpáti Aurél, akinek volt hová visszanézni, ma inkább csak felejtéshez segítené. A kétfarkú oroszlán farkát nem én, hanem a csalódottságom csóválja.

 

ESDÉ

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Infineon szakértők a ceglédi Közgázban

2023. augusztus 22-én az Infineon Technologies Kft. együttműködési megállapodást...

Új SPAR-üzlet a körforgalomnál

Egy újabb SPAR-üzlet nyitotta meg kapuit Cegléden a közelmúltban....

Egészségügyi kitüntetés

A Magyar Ápolási Egyesület Pest Vármegye Területi Szervezete a...

Testépítés felsőfokon

Európa bajnok és Abszolút Európa bajnok lett május végén...

Nyáresti melódiák

Ezen a címen ad otthont egy különleges hangversenynek a...