17.2 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Hétvégi vízilabda eredmények

A hétvégén felnőtt csapatunk az OB1/B bajnokságban Budapesten lejátszotta második mérkőzését a MAFC ellen.  A mérkőzés elején akadozott a gépezet ellenfelünk gyors három góljával megszerezte a vezetést, majd ezen előnyüket csak a második negyed végére tudtuk ledolgozni így a harmadik negyedet 5:5-ös mérkőzés állással vártuk. A meccs hátra lévő részében viszont fokozatosan elhúztunk, köszönhető Bognár Bendegúz kapus teljesítményének  illetve egyik új igazolásunk Szepesi Bence kitűnő játékának és góljainak. A sátor állítás után vissza térünk az uszodánkba és remélhetőleg kiegyensúlyozottabb lesz a teljesítményünk és fokozatosan összeáll majd a ceglédi csapat.

MAFC – CVSE        6:11

Góllövők; Szepesi Bence 6, Simon Gábor 3, Bergula Gergő, Juhász Benjamin

A hétvégén továbbá vízbe szállt a Markovits Kálmán gyermek 2005 bajnokságban szereplő csapatunk is az ASI-Vasas ellen. A mérkőzésen csapatunk rengeteg hibával játszott és kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. A mérkőzésen sajnos hibáink miatt végig az eredmény után futottunk.

ASI- VASAS – CVSE    7:5

Góllövők: Soós Titusz 2, Fábián Olivér 2, Szendrei Dávid

A vasárnapi napon Csongrádon szakosztályunk országos bajnokságban szereplő fiú csapatai lejátszották a bajnokság következő fordulóját.

Az első mérkőzésen gyermek csapatunk csapott össze a Csongrád korosztályos csapatával, ahol Fekete Ákos rendkívül gólerős játéka is kevés volt a pontszerzéshez. A második negyedben megváltozott a játék képe az addig vezető ceglédi csapat egyéni hibáiból a csongrádiak könnyen szerzett gólokkal megfordították a mérkőzést. A ceglédi csapat küzdőszellemét dicséri, hogy az utolsó játékrészt megnyerve közelebb tudott kerülni ellenfeléhez. Fekete Ákos mellett Szendrei Dàvid és Tabály Zoltán játéka volt kiemelkedő, kapusunk Tótin Patrik is jól teljesített.

Csongrád – CVSE   16:13

Góllövők: Fekete Ákos 7, Szendrei Dávid 4, Tabály Zoltán 2

A következő mérkőzésen serdülő csapatunk játszott, ahol fegyelmezetlenségünkből adódóan, nagyon rossz játékkal kaptunk ki. A mérkőzésen jellemző volt a csapatra, hogy a megbeszélt taktikát nem tartották be illetve nem csapatként játszottak.

Csongrád – CVSE   19:8

Góllövők: Milus Dávid 3, Nagy Dávid 2, Rakort Zsolt, Gáspár Tamás, Gál Dániel

A nap utolsó mérkőzése az ifjúsági csapat meccse volt, ahol a csapat,magabiztos játékkal végig vezetve nyert.

Csongrád – CVSE   10:15

Góllövők:  Pusztai Bence 5, Simon Balázs 3,Petrényi Botond 2, Szilágyi Márk 2, Juhász Lajos,  Bicskei György, Nagy Dávid

A hétvégén utánpótlás fiú gyermek, serdülő, ifjúsági csapataink hazai környezetben játszanak pénteken 16 órai kezdéssel a Miskolc csapata ellen illetve vasárnap 10 órai kezdéssel az Oázis SC-t fogadják.

Minden szurkolót várunk!

Zám Attila
(A kép illusztráció.)

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...