15 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

Horror a kocséri tanyán 18+!

Több, illegálisan szaporított kutyát darálhatott le a tanyáján egy kocséri férfi. A helyszínre egy bejelentés alapján látogatott ki a Ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány több munkatársa, de már csak öt állatot tudtak élve kimenteni.
„Borzasztó látvány és förtelmes bűz fogadott bennünket, amikor kiérkeztünk, de már jóval messzebbről is érezni lehetett, hogy valami nagyon nincs rendben. A tanya korábbi tulajdonosa, egy 72 éves férfi lánya értesített minket. Visszament az ötven éve elhagyott tanyájukhoz, hogy megnézze, mi van vele, és akkor szembesült azzal a borzalommal, ami az udvaron volt: vasketrecekben kutyákat tartottak bezárva, és állati csontvázakkal volt tele az udvar” – számolt be Soltész Katalin, az állatmenhely alapítója és kurátora.
Benn a tanyán szintén halomban álltak a csontok és a szőrcsomók, a kutyák kenneljeit az állatok ürüléke és földi maradványai borították, ráadásul találtak egy helyiséget, amiben egy hatalmas daráló volt, körülötte pedig mindenfelé szőrcsomók.
Az öt megmentett kutyából kettőnek nemhogy étel, de még fény sem jutott a ketrecébe. A Bors információi szerint a Nagykőrösi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást. (Forrás: Bors)

A szervezet munkatársa fotókat és videókat is készített a horrortanyán.

FIGYELEM! A KÉPEK ÉS A VIDEÓ MEGTEKINTÉSE CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK AJÁNLOTT!

Videó: hiros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzben veszett oda mindene

A Metropol oldalán jelent meg a hír a ceglédi...

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...