5.1 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Álomház – rönkből

Nyolcvan-száz éves borovi fenyőkből épül csodaszép rönkház Tápiószőlősön. Zajacz Izabella régi álma volt egy valódi kanadai gerendaház. A látványos otthon egyébként nem kerül sokkal többe, mint a hagyományos téglaházak, mert itt nincs utólagos, külső-belső vakolás, festés, színezés.
– Régi terv ez, egy kolléganőm egyszer hozott a munkahelyre egy Gerendaházak magazint. Szerelem volt első látásra. – meséli Zajacz Izabella. – Először még a szabályos rönkök tetszettek, de aztán megláttam a kanadait, ami szabálytalan, kézzel megmunkált gerendákból épül. Sokáig gyűjtögettünk rá, aztán tavaly kerestem egy szakembert. Az ő szakértelmét és ízlését dicséri az elkészült „mű”, ő választotta ki a szlovák határnál az erdőben a fákat is. Ezek az óriások megérték a világháborút: erre bizonyíték, hogy az egyik ablaknyílás vágásakor repeszt találtunk. November közepe felé kivágták a fákat, jött a tél, de március végére elkészült Debrecenben az összefaragás. Április elején elhozták és egy nap alatt összerakták a falakat, mint a legót. A tető ezután következett, ami persze lassúbb munka volt.
– Mikor költöznek be az álomházba?
– Arra sajnos még várni kell. Egyrészt gyűjteni is kell a befejezéshez, meg hát a rönkháznak lelke van. Néhány évig süllyed, ezért addig nem tesszük bele az ablakokat, csak amikor majd megállapodik. Nem sürget minket semmi, ha eddig tudtunk várni az álomházra…

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...