8.9 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Rendőrkapitány a nyugdíjas katonáknál

A Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület elnökségének meghívására, november 16-án Török Csaba r. alezredes, városi kapitány nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott.
Véleménye, értékelése szerint a Ceglédi Rendőrkapitányság személyi állománya ez évben is eredményesen teljesítette feladatait, becsülettel helytálltak, és nincs szégyelleni valójuk. Kiemelte, Pest megyében a ceglédi járás a legnagyobb területű, ami hatással van a szolgálati tevékenységükre is.
Fontosnak tartotta kihangsúlyozni a személyi állomány körében, gyakorlatilag megszűnt a fluktuáció, annak ellenére, hogy Budapest nincs messze. Bevezették az életpálya modellt és évente két alkalommal értékelik a feladatok végrehajtásának szintjét.
A bűncselekmények megelőzése érdekében újból és újból megkérik főleg a nyugdíjasokat, hogy ismeretleneket sohase engedjenek be, még egy pohár vízért sem a lakásukba. Soha ne higgyék el, hogy idegenek útján, rokon, unoka, segítségként komolyabb pénzösszeget kér. Hozzátette, sajnos azt tapasztalják, elég hiszékenyek az emberek.
Kitért arra is, a térfelügyeleti rendszerek területén generációs váltás van. Az újabb típusok éjjel, még rossz látási viszonyok között is képesek személyekről, rendszámtáblákról, értékelhető felvételeket készíteni. Tájékoztatója után Török Csaba kérdésekre válaszolt.
Befejezésként aláhúzta, a Rendőrkapitányság állománya, de ő maga is úgy érzi, közmegbecsülésnek örvendenek, ami számukra „Szolgálunk és védünk” feladatok teljesítése során a legnagyobb elismerés.

Kocsis István

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A rendőrkapitány fideszes kampánya. “Nincs szégyelleni valójuk”…”Szolgálunk és védünk”…Különösen, fideszesen cinikus a kapitány megjegyzése a térfelügyeleti rendszerek “generációs” váltásáról, hiszen az állomásról nagy értékű kerékpárt loptak és a mai napig ott SEM működik egyetlen egy kamera SEM…

    “Kitért arra is, a térfelügyeleti rendszerek területén generációs váltás van. Az újabb típusok éjjel, még rossz látási viszonyok között is képesek személyekről, rendszám táblákról, értékelhető felvételeket készíteni.”

    “Valamiért” ezek az esetek SEM jutottak a rendőrkapitány eszébe…(Persze, ha valódi kérdések merülnek fel, akkor a rendőrkapitány, szokás szerint hallgat.)

    Újabb botrány – valami nagyon nem stimmel a ceglédi rendőrségen
    http://hamishirek.hu/ujabb-botrany-valami-nagyon-nem-stimmel-a-cegledi-rendorsegen/

    Két hónapon belül ez a második fura eset

    Mint megírtuk: szintén a ceglédi kapitányságon akart augusztus közepén egy nő kiskorúak megrontása, gyermekek sérelmére elkövetett többrendbeli szexuális visszaélés és öngyilkosságra buzdítás miatt feljelentést tenni, mire rasszista megjegyzések kíséretében, cinikusan elküldték. Ezt először letagadta a rendőrség, majd elismerte (hogy ti. elküldték), de közölték, hogy ilyen esetben csak a sértetteknek van joguk feljelentést tenni. Ami viszont nem igaz, mert kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt értesíteniük kellett volna a gyámhatóságot. A nyomozás végül megindult, de az elkövető szabadlábon van, és több jel mutat rá, hogy befolyásolja a tanúkat, ami miatt elvileg előzetesben kéne lennie. A feljelentő panaszt tett a rendőri eljárás miatt a Független Rendészeti Panasztestületnél. A panaszát elutasították.
    Tamás megtámadása szeptember 22-én történt. Október 3-án a fiú kiírta a sztorit a Facebook-oldalára, azzal, hogy még mindig nem hallgatták ki a rendőrök, viszont az elkövetők azóta is vidáman buliznak.

  2. Rendőrkapitány az óvodában. Véleményt nyilvánított és értékelt Cegléd rendőr kapitánya az óvodában! Beszéde és tájékoztatója után a kapitány az óvodások kérdéseire válaszolt!…:)

  3. CEGLÉD A TÉRFELÜGYELETI RENDSZEREK GENERÁCIÓS VÁLTÁSÁBAN IS JOBBAN TELJESÍT!
    Avagy lemaradtunk a “valamiről”. Kerékpárt loptak a belvárosból és augusztusban sem működött a térfigyelő kamera! Ráadásul, ahonnan loptak, ott négy álkamera van, miként az állomáson sem működik egyetlen egy kamera sem, a mai napig! Leszerelt kamerák, álkamerák, a karbantartás hiánya, föld felé fordított kamerák és az önkormányzatnál nem figyeli őket senki sem! Ehhez képest a nyugdíjas találkozón a kapitány szerint, “a térfelügyeleti rendszerek területén generációs váltás van.”…A kapitány úr tájékoztathatná a várost, hogy mikor történt a térfelügyeleti rendszer generációs váltása úgy, hogy azt az itt élők nem vették észre…? Török Csaba kapitány, mit szól hozzá?

    Miért nem működik a térfigyelő kamera?
    https://cegledipanorama.hu/2017-08-02/miert-nem-mukodik-a-terfigyelo-kamera/
    Barabás Sága
    2017. augusztus 04. (péntek) at 08:13
    A rendőrkapitány elég semmit mondó választ adott.Azt hiszi ,hogy a mai emberek mindezt el is hiszik.A nevezett téren van 4db álkamera is , ami a park két sarkán van.Talán mind a 4 optikája a földre van állítva,valaki(k) évekkel ezelőtt el állították.
    A második észrevételem az lenne,hogy a cegled.hu-n 8-as sorszám alatt a Jászberényi út -Malomtószél körforgalomnál lévő kamera nem létezik ,vagy ha valaki tudja hol van annak adok egy üveg pezsgőt.
    Az alábbi tájékoztatórol van szó.

    Tájékoztatás a közterületi térfigyelő rendszert működtetéséről »
    2016.12.24. 21:22 Lejár 2020.12.31. 23:59 [435]
    Tájékoztatás a közterületi térfigyelő rendszert működtetéséről
    Tisztelt Lakosság!

    Cegléd Város Önkormányzata a közterületi térfigyelő rendszerről szóló 29/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: Rendelet) döntött arról, hogy az Önkormányzat a város közigazgatási területén közterületi térfigyelő rendszert működtet 2015. október 1-jétől az alábbi helyszíneken:
    Cegléd, Kossuth Ferenc utca – Múzeum utca kereszteződése
    Cegléd, Déli út – Kőrösi út kereszteződése
    Cegléd, Déli út – Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése
    Cegléd, Pesti út 110. (MOL kút)
    Cegléd, Fűtőház utca – Szelei út
    Cegléd, Törteli út (Toldy Ferenc Kórház)
    Cegléd, Széchenyi út – Rákóczi út kereszteződése
    Cegléd, Jászberényi út – Malomtó szél körforgalom
    Cegléd, Bercsényi út – Rákóczi út kereszteződés
    Cegléd, Táncsics Mihály út – Rákóczi kereszteződése

    A rendelet módosítását (kiegészítését) követően 2016. december 1-jétől további öt helyszínen kerültek térfigyelő kamerák telepítésre:

    Cegléd, Szállás utca – Patak utca sarok
    Cegléd, Csata utca – Patak utca sarok
    Cegléd, Ordas Köz
    Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér
    Cegléd Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

    A közterületi térfigyelő rendszer célja:
    a közbiztonság növelése, a bűnmegelőzés, a közterület általános rendjének biztosítása;
    a megfigyelt közterületen található vagyon megóvása, felügyelete;
    a közterület-felügyelet tevékenységének erősítése;
    a lakosság és a városba látogatók biztonságérzetének növelése, a jogsértések visszaszorítása.

    A közterületi képfelvevők elhelyezésére, illetve a felvételek felhasználására és az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 42-42/A. §-ai, valamint a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 7-7/A. §-ai irányadók. Ezen jogszabályhelyek mindkét szervezetet feljogosítják a képfelvevők elhelyezésére, üzemeltetésére.
    Az Önkormányzat Képviselő-testülete a közterületi térfigyelő rendszer kezelésével és üzemeltetésével a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalon belül működő közterület-felügyeletet bízta meg.

    Harmadsorban többször láttam már,hogy a kamera le van szerelve a helyéről,hosszú időre.
    Megjegyezném ,hogy a rendszert folyamatosan karban kellene tartani,nem pedig megvárni még elromlik.
    Az olvasok nem tudom emlékeznek-e még arra ,amikor BP-en a kamerával a 4-6-os villamoson kiszúrták a zsebtolvajt,és el is kapták a rendőrök azonnal?
    Szerintem Cegléden soha nem lesz erre példa ,mert a360°-ban forgathatós kamera is egy irányba van állítva és nem nézi senki.(meg rossz is ráadásul.)”

    https://cegledipanorama.hu/2017-08-02/miert-nem-mukodik-a-terfigyelo-kamera/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...