20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Márton napi ovis foglalkozás

November 8-án ismét nagy számú nagycsoportos óvodás és szüleik érdeklődése mellett tartottuk 2. ovis foglalkozásunkat. Már több éve hagyománnyá vált november 11-hez közeli időpontban Szent Mártonról való megemlékezésünk, melybe az iskolába készülő gyerekeket is bevonjuk.

A leendő elsős tanító nénik változatos és színes programot állítottak össze az idén is. Ágai Réka Savaria szülöttének történetét mesélte a kicsiknek és 2. osztályos segítőivel meg is jelenítették az akkori eseményeket. Bognárné Szabó Csilla vezetésével zacskóbábot készíthettek, mellyel a foglalkozás végén vidáman eljátszották az ismert libás dalokat, mondókákat. Orosz Istvánné Jutka néni igazi Márton napi vigasságot varázsolt az osztályterembe. Ezt követően az iskola tanulóival közösen vettek részt a lámpás felvonuláson.

Foglalkozásaink célja, hogy a szülők és a gyerekek megismerkedjenek a leendő tanító nénikkel, bepillantást nyerjenek az osztálytermekbe. Következő alkalmunkra december 13-án, szerdán 16:30-ra várjuk az érdeklődőket. Míg az óvodások ismét játékosan folytathatják az ismerkedést, addig a szülőknek részletes tájékoztatást adunk a jelentkezés módjáról, a katolikus iskola jelenéről és terveinkről.

Vas Ildikó
igh.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...