23.2 C
Cegléd
2026. július 15. szerda
spot_img

Megkezdődött a csatornaépítés Jászkarajenőn

Megyehatáron átnyúló együttműködésének fontos állomásához érkezett a Pest megyei Jászkarajenő és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós. A két település konzorciuma ugyanis sikerrel pályázott a jászkarajenői szennyvízcsatorna hálózat és a tisztító telep megépítésére. Az alapkőletételt december elsején tartották Törökszentmiklóson.

A rendezvényen részt vett Földi László, Jászkarajenő Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője, valamint törökszentmiklósi frakciótársa, Boldog István, illetve Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere és jászkarajenői kollégája, Palya István.

Földi László elmondta: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló, 1 milliárd 250 millió forintos beruházásnak köszönhetően Jászkarajenő szennyvíz-elvezetési problémái gazdasági és környezetvédelmi szempontból is megoldódnak. Az uniós támogatást a kormány hazai forrásból kiegészítette, ezért az önerő megfizetése sem terheli a település költségvetését.

A kormánypárti képviselő kiemelte, hogy a magánszemélyek ingatlanjait a telekhatárig ingyenesen kötik be az új hálózatba, amelynek csöveit az úttest mellett, azzal párhuzamosan fektetik le, a burkolatot tehát sem hosszában, sem keresztben nem kell felbontani miattuk.

„Miként Palya polgármester úr is fogalmazott: a község életében ez az eddigi legnagyobb és legfontosabb beruházás. Óriási munka és óriási fejlődés, amely házanként és egészében is felértékeli Jászkarajenőt. Ilyenkor látom, hogy érdemes kitartóan képviselni a helyi érdekeket az Országgyűlésben, illetve a kormánynál, mert az ilyen munkának évtizedekre kiható előrelépés az eredménye” – tette hozzá Földi László.

Földi László sajtóközleménye alapján

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...

A tökéletes kerti grillparti rejtelmei

A kerti grillezés élménye sokak számára a nyár egyik...

Megújult a lajosmizsei Pusztatemplom

Átadták a Lajosmizse határában található Pusztatemplom felújított romemlékét, amely...

Hőhullám nem rajtolhattak el

Hónapokig készültek, mégsem  – ceglédi és ceglédberceli sportolót is...

Szuperinfó Pingpong Tábor 2026

Idén is megszervezték a Szuperinfó Pingpong Tábort, amely a...