12.7 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

A Lőrincz-fiúk a Honvédba tartanak

Az olimpai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás és öccse, az Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor új fejezetet nyitott: a ceglédi birkózó klubból a Bp. Honvédhoz igazoltak.

Cegléd után tehát Budapest következik, de nem szakad meg a kapcsolat a szűkebb pátriájukkal, mert – ahogyan Viktor is említette – ezentúl ceglédi otthonukból járnak majd Budapestre az edzésekre, versenyekre.

– Nehéz döntés volt, azt elmondhatom – kezdte a fiatalabbik Lőrincz-fivér. – Már csak azért sem nevezhetem egyszerű elhatározásnak, mert mindketten Cegléden kezdtük a birkózást, de mégis a váltás mellett határoztunk. Az új klub új kihívást is jelent, és hozzá kell tennem, hogy egy hullámhosszra kerültünk a vezetéssel, Gergely István, a Honvéd elnöke, Orbán Győző, a szakosztály elnöke, valamint Balogh Vilmos, a szakosztály vezetője is örömmel fogadott minket, tehát ennek a fontos évnek – ami a budapesti világbajnokság éve is – itt vágunk neki, jön az Európa-bajnokság, és a tokiói olimpia sincsen messze. A ceglédiekkel megmaradt a jó kapcsolat, korábban már jeleztük nekik, hogy tovább szeretnénk lépni, ők pedig elfogadták a döntésünket. A Honvédnál egy olimpiai bajnok, vagyis Majoros Pisti a vezető edző, tulajdonképpen minden feltétel adott ahhoz, hogy továbbra is sikeresek legyünk.

Lőrincz Tamás szintén méltányolta a ceglédi birkózó szakosztály vezetőinek hozzáállását:

– Sajnálták, hogy eligazolunk, de mégis pozitívan álltak a dologhoz – említette Tamás. – Ezután is ceglédinek tekintenek bennünket, mi pedig arról biztosítottuk őket, hogy mindenben, amiben lehetséges, számíthatnak ránk a jövőben is. Álmomban sem gondoltam, hogy az én pályafutásomba még belefér egy klubváltás, de ezt nem hagyhattuk ki, megpróbálunk élni a lehetőséggel. Az új kihívás nagyon jól is elsülhet, meglátjuk mire jutunk így együtt.

birkozoszov.hu
Fotó: MG

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...