12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

Kirándulás – élmény – tanulás

A református iskola 4. a osztályának mindháromban volt része, amikor Budapestre látogattak. Hallgatni is élmény őket, ahogyan az Országgyűlési Múzeumba és a Miniversumba tett kirándulásukról mesélnek.

Manapság valódi kihívást jelent olyan tanulmányi kirándulást szervezni, amely igazán leköti a 21. századi gyerekeket. A szemfüles pedagógus azonban egyre több interaktív kiállításra, múzeumpedagógiai foglalkozásra viheti el tanulóit, ahol szemlélődés helyett cselekedni lehet: beöltözni, eljátszani, építeni, vagyis a kiállítás témájának részeseivé válni.
Nemzetünk életében kiemelkedő, összetartó szerepet tölt be a Szent Korona. A negyedikesek az Országházban olyan foglalkozáson vettek részt, melynek révén történelmünk egyes részleteit maguk eleveníthették meg, közelebb kerülve ezzel nemzeti ereklyénk máig tartó jelentőségéhez.

A gyerekek korhű jelmezbe bújva hívták életre a középkori Magyarország koronázási szokásait.
Először „megépítették” a királydombot, melyre fellovagolt a királyi palástba burkolózott kiválasztott, ahol a négy égtáj felé napvágást tett, kifejezve ezzel hazája iránti elkötelezettségét. „Jöjjön bármely irányból is az ellenség, ő megvédi Magyarországot” – fogalmazták meg a gyerekek. Ezt követte a lakoma, ahol ezúttal a bort ízletes málnaszörp helyettesítette, majd a király letette esküjét, melyben életét a haza szolgálatába ajánlotta. A foglalkozást a koronázási ceremónia zárta. A fotók is arról árulkodnak, hogy a gyerekeket valóban megérintette elődeink hazájuk iránti önfeláldozó, alázatos élete, a régi korok fennköltsége, és amikor legközelebb rátekintenek a Szent Koronára, többet látnak majd egy régi, díszes tárgynál.

A kalandozás és élménygyűjtés azonban folytatódott tovább. Rátermett, térképolvasásban jártas tanulók kalauzolták társaikat az Andrássy útra, ahol a Miniversum Élményközpont található. A hatalmas, részletgazdag terepasztal szemrevételezése is tartogatott izgalmakat, hiszen hazánk, Ausztria és Németország tájait, egyes városait jeleníti meg, melyeket folyamatos mozgásban lévő vasútmodellek, kicsiny teherautók, gépkocsik szelnek át. Jóleső büszkeséggel töltötte el őket, amikor ráismertek egy-egy jelentős magyarországi építményre. Izgatottan meséltek a gyerekek a mindennapi élethelyzetekről, melyek az asztalon megalkotott kis utcácskákon tárultak eléjük. Sok helyen be is avatkoztak az eseményekbe, nagy érdeklődéssel figyelték, hogy az irányítópanelekkel milyen mozgást, hang- és fényhatást produkálnak.Az élmény azzal lett igazán teljes, hogy a tanulók betekintést nyertek a kulisszák mögé is. Néhányan igazi kis szakértőként mesélték, hogy mi is történik a háttérben, mit tudtak meg a terepasztal megalkotásáról, annak működtetéséről.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy felejthetetlen élményként marad meg bennük a mozgalmas és tartalmas kirándulás, ezért bátran ajánlják ezeket a programokat gyerekeknek és felnőtteknek is, akik szeretnek egyszerre tanulni és játszani.

Kenéz Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....