17.1 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

A ceglédi vasútvonal a legveszélyesebb

Nyolcvanhét alkalommal érte valamilyen támadás, nem egyszer fizikai erőszak a MÁV jegyvizsgálóit a 2017-es évben. – erről a vdszsz.hu számolt be. Az adatok alapján a nagy utasforgalmú budapesti elővárosi vasútvonalak a leginkább érintettek, a bántalmazásoknak csaknem 70 százaléka az itt közlekedő vonatokon történt. Ezen belül is a Budapest–Cegléd–Szolnok vonal tűnik a legveszélyesebbnek: a legtöbb, jegyvizsgáló ellen elkövetett atrocitás ezen a vonalon történt. Az ország nyugati vonalai sokkal biztonságosabbak.

A tavalyi atrocitások közül 75 alkalommal feljelentést is tettek a bántalmazottak, és egy ilyen ügyben már bírósági ítélet is született. Jellemzően arcon ütötték vagy leköpték a jegyvizsgálókat, de a sértetteket gyakran érte verbális agresszió is. Előfordult, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, illetve a szabad mozgásukban akadályozták őket. A MÁV sajtóosztálya azt írja, hogy az elkövetőknek több mint a háromnegyede menetjegy nélkül, érvénytelen jeggyel vagy átruházott jeggyel akart utazni.

A vasúttársaság kiemeli, hogy „a jegyvizsgálók, fedélzeti jegyellenőrök biztonságának garantálása érdekében számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást” kötöttek. Többek között biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendeltek meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósítottak meg. Mint írják: évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek.

(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. „Biztonsági személyzet”…. mindjárt beröhögök!!! 🙂 😀 ;-D Ez annyit tesz ,hogy sánták, bénák, debilek, kórosan elhízottak, és minden rehabos aki gyalogolni tud!… És a 70 éves asszony KÖKI-n ( Ő a legjobb!! …eskü) …mindegy csak a zöld mellény ráférjen…
    És a jó öreg Rendőrség…a délelőtti monori vonatokon, ahol a személyzettel együtt az utaslétszám – csücskösen bár- de belefér a a tizes számrendszerbe. ( aminek 90 % -a szem- ig es nyugdíjas. )Talán öszpontosítani kellene azokra a vonatokra ame!yeken a támadások történtek ?? …ja ne szóljunk bele, mert nincs rá vizsgánk… Értve!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...