7.7 C
Cegléd
2025. november 6. csütörtök
spot_img

Anyázni kezdett, mert hanyatt esett a fotellel – a barátai megölték

Csúnyán elfajult a családi délután Nagykőrösön.

Március 13-án a Budapest Környéki Törnyékszéken tárgyalják K. J. és négy társának ügyét, akiket a hatóságok halált okozó testi sértéssel és más bűncselekményekkel vádolnak.

Az öt vádlott, köztük a cselekvény elkövetésekor még fiatalkorú K. J. 2015. május 5-én Nagykőrösön vett részt egy családi rendezvényen, ahol a sértett a kertben egy fotelben ült és barátaival nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. A sértett ittas állapotában a fotellel hintázott és többször eldőlt, majd az esések miatt ideges lett és szidni kezdte két jelenlévő (az első- és másodrendű vádlottak) korábban elhunyt édesanyját. A periratok szerint ekkor kölcsönös szóváltás alakult ki, melynek során a sértettet megpofozták, testszerte ütötték, többször lábon rúgták, majd a férfit kivitték a kapu elé az utcára és otthagyták.

Ezután hárman elvettek a magatehetetlenül fekvő férfi pénztárcájából 1500 forintot és maguk között szétosztották. A sértettre másnap reggel járókelők találtak rá, ők értesítették a mentőket, ám a férfi a bántalmazás következtében, a kórházba kerülése után két nappal elhunyt.

borsonline.hu
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...