8.4 C
Cegléd
2025. március 19. szerda
spot_img

Gimnazisták Dachauban

2018. március 15-23 között a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium németet tanuló diákjainak lehetősége volt Németországba utazni. A csereprogram 1991-ben indult, idén 18. alkalommal került megrendezésre.
8 órás vonatút után érkeztünk meg Dachauba, ahol a cserepartnereink vacsorával, bajor finomságokkal vártak bennünket az Ignaz Taschner Gimnázium egyik tantermében. Pénteken az iskola épületét jártuk be és tanórákat látogattunk.

Hétvégén a fogadó családok szerveztek különböző programokat, legtöbben a Neuschwanstein kastélyhoz utaztak el, és persze az Allianz Aréna sem maradhatott ki.
A csereprogram keretein belül megtekintettük a müncheni Marienplatzot és környékét, ami régen a kereskedők főtere volt, mára viszont rengeteg üzlet, butik és kávéház ékesíti. Szintén Münchenben volt lehetőségünk eljutni a Deutsches Museum-ba, ahol természettudományi kísérletekkel, a régi kor munkáival és különböző gépekkel, munkaeszközökkel ismerkedtünk meg. Talán ez volt a legélménydúsabb napja a hétnek.

Augsburgban egy rendkívül érdekes és remekül megszervezett városnézésben volt részünk. Betekintést nyerhettünk az augsburgi tanácsházára és végigjárhattuk a helyi nevezetességeket is. Nekünk a Fuggerei tetszett a legjobban, ami egy kis város a városban. A világ legelső szociális lakóotthona több épületből áll, a mai napig rászorulóknak ad lakhatási lehetőséget. Évente egyszer kell lakbért fizetniük, 1 eurót.

A csereprogramnak otthont adó Dachauban az egykori koncentrációs tábort látogattuk meg, ahol egy rendkívül nagy tudású magyar származású történész Dr Kanyó-Fischer Tamás beszélt az 1933-1945 közötti időszakról. Az elmondottak nagyon érdekesek voltak, ám az élmény felettébb megrázóan és sokkolóan hatott. Ahogy az emlékfalon szerepelt: „Soha többé”.

A hét során megismertük a német gasztronómia ízeit és a kultúra egy kis darabkáját. Új barátságok kötődtek, régiek erősödtek meg és mindannyian jó élményekkel, tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.
Köszönjük az odaadó, minden részletre kiterjedő szervezést Simon Kata és Pintér Helga német szakos tanárnőinknek.

Mózes Bianka 11. c és Lévai Ramóna 11. a osztályos tanulók

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....