18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Református Általános Iskolák Országos Komplex Versenye

A Ceglédi Református Általános Iskola 22 esztendővel ezelőtt rendezte meg először a református iskolák körében meghirdetett angol versenyét, mely később folyamatosan bővült az egyháztörténeti, a német nyelvi és a 2. évfolyamosok számára meghirdetett játékos szövegértési versennyel. A szervező munka, amely már augusztus végén megkezdődött, igazi kihívás elé állította a szervezőket, hiszen csak idegen nyelvből 174 versenyző jelentkezett idén.

A különböző tantárgyak versenyzői ugyan más-más helyen mérettették meg magukat, az esemény közös áhítattal kezdődött az Evangélikus Templomban. A messziről jött résztvevőket a 6. m osztály köszöntötte egy gospellel angolul, míg németül az Erős vár a mi Istenünk kezdetű dicsérettel.

A Gyülekezeti Házban zajlott az egyháztörténeti csapatvetélkedő. Ebben az évben a csapatok Árva Bethlen Kata és Lorántffy Zsuzsanna életével és korával ismerkedtek meg.

Angol és német nyelvből a tanulóknak olvasás- és hallásértési feladatokat kellett megoldaniuk, melyek összhangban vannak a Közös Európai Referenciakeret által meghatározott nyelvvizsgák gyakori témáival és feladattípusaival.

Játékos szövegértő versenyünk harmadik alkalommal került megrendezésre, melynek célja, hogy játékos feladatokkal elősegítsük a kompetencia alapú oktatás által meghatározott tudás elsajátítását.

Míg a tanulók versenyeztek, a kísérő pedagógusok érdekes, és hasznos előadásokon vehettek részt. Nagy Lajos, a Református Pedagógiai Intézet angol szaktanácsadója A tanulói aktivitás növelése tanórán és tanórán kívül játékokkal és feladatokkal címmel műhelyfoglalkozáson mutatott hasznos módszereket a nyelvtanulás motiválására.

A Károli Gáspár Református Egyetemről jött hozzánk Pappné Dr. Forgács Edit, aki a német nyelv tanításával kapcsolatos szakmódszertani előadással egybekötött tankönyvbemutatót tartott, ahol nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagodtak a kollégák, hanem ajándék tankönyvekkel és munkafüzetekkel is.

A hosszas versenyzés után finom ebéd várta a tanulókat és kísérőiket. Ezt követte az egyháztörténeti és szövegértés versenyek ünnepélyes eredményhirdetése, ahonnan a jutalmazottak értékes nyereményekkel távozhattak.

Kenéz Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...