Ez a két szó kétféleképpen függ össze, s mindkét jelentéssel foglalkozik ez az írás – abból az alkalomból, hogy áprilisban a magyar nyelvet méltatjuk. A világ változásai meghatározzák a nyelv helyzetét (világ és nyelv); a különböző népek és kultúrák érintkezése kialakítja az úgynevezett közvetítő nyelvet (világnyelv).
Változás? Romlás? Ez a nyelvművelés „hamleti” kérdése. A nyelvromlás-nyelvfejlődés vitájában vannak szélsőséges megítélések. A tudományos, bölcs választ Lőrincze Lajos fogalmazta meg: Nyelvünk szerkezetében és készleteiben (grammatika, szókincs, hangállomány) árnyaltan is alkalmas a változó világ kifejezésére, „a nyelvhasználat során mutatkozó hibák többsége nem a nyelv, hanem a nyelvet használó ember hibája”.
Milyen mai tényezők alakítják a nyelv állapotát?
Az ősi csönd köre szűkül a Földön – erősödik a civilizációs zaj az utcán, a lakásban: fokozódik a beszéd hangereje, ez torzítja a hangképzést, a nyelv zenéjét. Gyorsul a fejlődés – gyorsul a beszédtempó: a XIX. századhoz képest harminc százalékkal gyorsabban beszélünk. Szűkül a biológiai sokszínűség, állatok és növények halnak ki – nyelvek tűnnek el: a század végére már csak 500-600 lesz, a még létező 5-6 ezerből. Mindent elönt a szemét, nő a környezetszennyezés – van nyelvi szennyezés is: durvul a beszédstílus, a közéletben is. Fogyasztási egyenkultúra alakult ki – sok magyar helyen és helyzetben csak angolul lehet kommunikálni.
Világnyelv. Ez a nemzetek fölött átívelő, összekötő nyelv. Korábban a kereskedelem, a diplomácia, a tudomány, a vallás igényelte, ma ezekhez társult a globalizáció, az informatika, a turizmus és a divat. Történelmi világnyelvek voltak: a középkorban a latin, a XVIII. századtól a német, a XX. század első felében a francia, második felétől az angol. Kosztolányi Dezső kritikusan ítélte meg a világnyelvet: „Nincs benne, mögötte múlt, emlék, nép, lélek” – természetesen más anyanyelvűek számára.
Mi lesz a magyar nyelvvel? Bogáncsként kapaszkodik ránk két (bal)jóslat. J.G.Herder (német író, filozófus 1744-1803): „Századok múltán nyelvüket is alig találjuk majd meg a magyaroknak.” A. Meillet (francia nyelvész 1866-1936): „A kis nyelvek ne csiripeljenek bele a nagy nyelvek szólamába. A magyar nyelv alattvaló, mert kevesen beszélik, senki más nem érti meg, magányos.” Bár ezek a vélemények előítéletesek, tudományosan nem megalapozottak, de azért vannak aggodalomra adó jelenségek. Fokozódik az angol nyelv „gyarmatosító” ereje és szerepe; háttérbe szorult Lőrincze Lajos és Grétsy László emberközpontú nyelvművelői hatása; igénytelenebb és uniformizált a mindennapi beszéd; egyre több idegen szót használnak a sajtóban és a közbeszédben. De – van okunk remélni! Ennek két biztosítéka van: a magyar nyelv és a magyar ember.
Nyelvünk gyökerei mélyek. Egyidős a göröggel, régebbi a franciánál, az olasznál, a spanyolnál. Története során többször volt kitéve agresszív idegen hatásoknak (török, szláv, német, orosz) s mindig megerősödve élt tovább. Az új világot követő képessége (szóalkotási lehetősége) fejlett. Sajátossága, hogy a magyar történelem szoros kapcsolatban van a magas színvonalú irodalommal, tehát a nyelvvel is. („Előre hát mind, aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!” Petőfi Sándor) „S milyen gyönyörűen zeng az önök nyelve!” (Ilja Ehrenburg orosz író)
Sőt – több praktikus előnye is van más nyelvekkel szemben. Íme, néhány!
A szó végét toldalékoljuk, nincs elöljárószó. (Pl.: az újságban, német: in der Zeitung). Sok új szót alkotó képzőnk van. (Lát-hat-ó-ság-i) Nincsenek nemek. (A németben: er, sie, es) A jelzőt nem ragozzuk. (Piros almát, német: roten Apfel) Célszerűbb a személynevek sorrendje (előbb a családnév, utána a keresztnév), miként a dátumozásé is (év, hó, nap – és nem fordított sorrendben). Sok a jelentésalakító igekötő, konkrét és átvitt jelentésben is. (Süt – kisüt, ejt – átejt, lát – ellát) Nagy előnye – erénye – a tömörség. (Szeretlek, ich liebe Dich, i love you)
Az ember, ki magyar, sokat tehet anyanyelvünkért. Intelmek: „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog.” (Kölcsey Ferenc) „A magyart is tanulni kell, még született magyarnak is. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart.” (Kodály Zoltán) A politikának, „a néppel szótértésnek legelső feltétele, hogy a beszélő közérthetően fejezze ki magát.” (Nemes György) Ha a nyelvvel „nem az igazat fejezzük ki…, elsorvad, mint szerelem híján élő nők.” (Csoóri Sándor)
Olvasni, beszélgetni! Helyes és szép beszéd a rádióban és a televízióban, szabályos és jó stílusú fogalmazás az újságokban! Miként van a rongálás és a szemetelés elleni környezetvédelem, hasonló igénnyel legyen megóvó és tisztító nyelvvédelem is!
A jövő? „A magyar nyelv így fog tovább élni: a magyar ember erejének, életkedvének, életrevalóságának fegyvereként.” (Móricz Zsigmond)
Koltói Ádám
(A kép illusztráció.)
