14.4 C
Cegléd
2025. november 9. vasárnap
spot_img

Történelmi győzelem!

47 éve vertük meg utoljára a Szolnokot bajnoki mérkőzésen és azzal a céllal léptünk ma pályára, hogy ez a sikertelen széria a mai napig tart. És így is lett!

Nagyon jó szellemben ment ki a pályára a csapat. Bár a 13. percig nem volt komoly helyzet a mérkőzésen, többet birtokoltuk a labdát, domináltuk a mérkőzést. A 13. percben jött az első helyzet is. Asztalost akasztották, amiért járt a szabadrúgás, amit Nyilas rúgott kapura, a kapus csak öklözni tudta.

A folytatásban is mi támadtunk, uraltuk a mérkőzést, a Szolnok nem igazán tudott eljönni a kapunkig. A nagy formában játszó Farkas a 24. percben nagyszerűen tette a labdát Szilágyi elé, aki a kapuba lőtt és megszerezte a vezetést csapatunknak.

Pár perccel és egy ivószünettel később Damásdi futott el nagyszerűen, erősen a kapu elé adta be a labdát, az Asztalost megelőző védő pedig a saját kapujába sodorta a labdát. 2:0

A félidőig még volt több támadásunk is, de újabb gól már nem született, két gólos vezetéssel mentünk a szünetre.

A második félidőt is jól kezdtük, irányítottuk a mérkőzést, majd a 61. percben növeltük az előnyünket, miután Damásdi jobbról húzott befelé, megcsinált egy szép cselt, majd gyönyörűen tekert a kapuba! 3:0. Nem sokkal később második sárga lapjával kiállították az egyik vendég játékost, így kijelenthető volt, hogy eldőlt a mérkőzés a 62. percben.

A folytatásban uraltuk a mérkőzést, az történt a pályán, amit mi akartunk és továbbra is folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, elég csak Hujber, Szilágyi, vagy Albert helyzetére gondolni, de a mezőny egyik legjobbjának számító Farkasnak is volt egy veszélyes fejese. Ezzel szemben Mursitsnak egy-két számára edzéssel felérő dolga akadt csak.

Nagyszerű futballal, szép akciókkal és még szebb gólokkal tarkított mérkőzésen 3:0-ra legyőztük a Szolnokot!

Szép volt fiúk! Hajrá Cegléd!

Kezdőcsapat:

Mursits – Wild, Preklet, Albert, Farkas – G. Bíró – Damásdi, Hujber, Nyilas, Szilágyi – Asztalos

Cserék:

Wild helyén Nánási

Nyilas helyén Sándor

Damásdi helyén Ágoston

Gólok:

Szilágyi

Öngó

Damásdi

Kőházi Ádám
Fotó: CVSE Labdarúgás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...