23.7 C
Cegléd
2024. április 12. péntek
spot_img

A balerina tortája és a pavlovi reflex

Kívül roppanós, belül krémes tojáshab, rajta egy lágy tejszínhabréteg, majd a tetején gyümölcsök ékeskednek koronaként. Ilyen egy tökéletes Pavlova torta. Mint a legtöbb igazán finom édesség ez is végtelenül egyszerű, néhány hozzávalóból készül, amit aztán megunhatatlanul variálhatunk. Az a legjobb, hogy tökéletesen lisztmentes, tehát gluténérzékenyek is megkóstolhatják és felhasználhatjuk hozzá a másból megmaradt tojásfehérjét is.

Először karácsony szentestéjére időzítettem a kipróbálását eme remekműnek. A sikerről csak annyit, hogy karácsony és szilveszter között háromszor kellett ismételnem a mutatványt! Az elsőt gránátalmával, áfonyával és málnaöntettel készítettem, a második tetején narancs és kiwi trónolt, a harmadikhoz pedig fagyasztott málnából és áfonyából készítettem gyümölcsszószt. Az egy hét alatt három Pavlova torta – úgy tűnik – mégsem volt túl nagy dózis a család 4 férfitagjának – nevének említése most is kiváltja a pavlovi reflexet… A napokban újra eszébe jutott az egyik fiamnak, hogy – szezon lévén – eperrel is ki kellene próbálni…

A névadó, Anna Pavlova korának legnagyobb balerinája volt. A törékeny, kecses balerina társulata az 1920-években Ausztrália és Új-Zéland területén turnézott és a tiszteletére készítettek egy nagy, kerek, habcsókos édességet, krémes tejszínhabbal és gazdag gyümölcsfeltéttel. Ez lett a Pavlova-torta. Azt nem tudni, hogy az orosz tudósnak – aki kísérletéről lett ismert – rokona volt-e a balerina, de az bizton állítható, hogy ha csak egyszer is megkóstolja valaki a finomságot, a Pavlova torta kiváltja az ismert reflexet.

Hozzávalók a habcsóklaphoz:
4 tojás fehérje, 1 evőkanál víz, csipet só, 15 dkg porcukor, 1 evőkanál étkezési keményítő

Melegítsük elő a sütőt kb. 130 fokra. Verjük habbá a tojásfehérjéket vízzel, sóval, és amikor már kemény a hab, kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot. Minden egyes kanál után jó alaposan továbbverve. (Fontos, hogy összesen legalább 4-5 percig verjük robotgéppel.) Fényes, masszív állagú habot kapunk. Legvégül óvatosan keverjük bele a keményítőt is egy spatulával.

Sütőpapírra rajzoljunk körbe egy kerek sütőformát, majd fordítsuk meg a papírt (hogy ne kenje össze a ceruza a sütit) és enyhén olajozzuk meg a kört. Ezután halmozzuk a habot a papírra és formáljuk kör alakúra. Legyen viszonylag magas 6-7 cm-es, mert utána össze fog kissé esni. A közepét mélyítsük ki, legyen egy kis perem, hogy ne folyjon ki a töltelék. Kezdjük el sütni, de figyeljünk rá, hogy ne kapjon színt. (Az a legjobb, ha elefántcsontszínű, vagy világos tojáshéjszínű az egy órás sütési idő végére.) 10 perc után támasszuk ki egy hurkapálcával a sütőajtót résnyire és 110-120 fokon süssük 40-50 percet. (Attól is függ mekkorák voltak a tojások.) Így, kissé nyitott ajtónál hagyjuk kihűlni a pavlovát.

Teljes kihűlés után, közvetlenül fogyasztás előtt töltjük felvert, picit édesített tejszínhabbal és idénygyümölcsökkel tálaljuk.

KA
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...