-1 C
Cegléd
2026. január 23. péntek
spot_img

Apró utazók Cegléden

Igazán különleges látványnak lehet tanúja az az utazó, akik elhagyva a 4-es főút körforgalmát Abony felé, száz méterrel arrébb jobbra tekint. Az építkezés során mesterségesen kialakult meredek homokfalba ugyanis parti fecskék költöztek. Talán 100-150 fészek lehet a két méter magas falba vájva.

Cegléd területileg a Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. Kérdésemre az illetékes elmondta, hogy a homokfal egészen szeptemberig védelem alatt áll. Az út kivitelezője a Colas Hungária Zrt. jegyzőkönyvben vállalta, hogy a homokfal érintetlen marad, mindaddig még el nem költöznek a madarak. A kivitelező meg is tette a szükséges lépéseket, hiszen jól láthatóan figyelmeztetéseket helyezett ki a fészkelőhely mellett. A parti fecske egyébként védett madár. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán érdekes részleteket találunk a parti fecskéről: „Legkisebb hazai fecskefajunk, mely szinte az egész északi földtekén megtalálható. Telepesen fészkel, sokszor több száz, de akár több ezer párból álló kolóniákat is kialakíthat. Rendszerint minden évben új költőüregekből álló telepeket létesít, hogy az előző évi fészkekben elszaporodott parazitákat elkerülje. Táplálékát a levegőben kapja el. Igen apró rovarokkal – levéltetvekkel, legyekkel, szúnyogokkal, kérészekkel – táplálkozik, melyek nem feltétlenül kötődnek a vízhez. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. A folyóparton kialakult telepeknél a költési idő alatt a horgászat és egyéb költéseket veszélyeztető tevékenység megtiltásával segíthetjük állományának fennmaradását.

Homokfalakba vájt üregekben költ. Folyópartokon, de akár tavak partvidékén, a víz által leomlott partfalakban, valamint a homokbányákban alakulnak ki számára megfelelő nagyságú függőleges fészkelőhelyek. Szinte bárhol megtelepszik, ha alkalmas fészkelőhelyet talál magának. Leggyakoribb predátorai a kabasólyom, menyét, nyest, róka és a házimacska. Évente egy vagy két fészekaljat nevel. A fészeküreget kezdetben a hím építi, majd bekapcsolódik a tojó is.”

Akinek van lehetősége, csodálja meg ezt a nem mindennapi természeti csodát Cegléd határában.

László Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tisza szigetek határolódtak el Muhari Gergelytől

A Cegléd környéki TISZA Sziget csoportok közleményben jelentették be,...

Az otthoni lisztkészítés forradalma: házi malmok mindenkinek

Az otthoni sütés iránti lelkesedés az utóbbi években újjáéledt,...

Milyen szempontok számítanak igazán az eljegyzési gyűrű választásánál?

Az eljegyzési gyűrű kiválasztása egyszerre jelent érzelmi, esztétikai és...

A sikeres jelentkezés titkai

Amikor munkát keres, mindenkinek van egy elképzelése az adott...

Ünnepléssel indult az ipartestület 140. jubileumi éve

Ünnepi hangulatban vette kezdetét a Cegléd és Térsége Ipartestület...