-8 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

Irány a Kámáni erdő!

Megújították a Kámáni erdő keresztjének környékét több civil szervezet részvételével május 19-én szombaton. A lelkes civilek Spindelbauer Attila ipartestületi elnök vezetésével festették meg a korpuszt, a kereszt kerítését és a mellette lévő információs táblát is felújították. Dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő pedig a kereszt tetejére ajánlott fel védőlemezt, amely megvédené az emlékhelyet az időjárás viszontagságaitól.

A Kámáni erdő néhány évtizede még Cegléd „városligete” volt. A polgári iskola évzáróin túl itt mutatkozott be 1902-ben a Czeglédi Sport Egyesület, itt kerültek sorra helybéli egyleteink erdei mulatságai, dalos versenyei. „Amikor Cegléd még nem rendelkezett szabályos sportpályával, a Kámáni erdő nagy tisztása, a sima gyepes területet övező fenyőfákkal és öreg tölgyekkel valóságos „olimpiai szent ligete” volt első sportolóinknak”- olvasható egyebek között Kürti Béla: „Fejezetek a ceglédi sport történetéből” című könyvében.

A Budai úti Kámáni erdő olyan népszerűségre tett szert, hogy a város megvásárolta a 40 holdas területet a Vallás-alapítványtól. A ceglédi elöljáróság 1912-ben hatalmas nyitott tánccsarnokot, tekepályát és vendéglőt épített. A lelkesedés évtizedeken át kitartott. A ceglédi iskolások ide jártak kirándulni és a Budai úti dombok völgyében elrobogó vonatokat látva és köszöntve énekelték: „hegyek között, völgyek között zakatol a vonat…”. Itt ünnepelték a madarak és fák napját. Egész napos kirándulásaik során rendszeresen használták a tisztáson lévő tornaállványt, a mászó- és egyéb tornaeszközöket. Az ötvenes évek végétől elkezdték kivágni a fákat, lebontották az igényes ácsmunkával épített szaletlit, lassan megszűnt a Kámáni erdő romantikája.

Ma a terület magántulajdonban van: Dr. Mohos Tiboré és feleségéé, akik azonban örülnek a kirándulóknak, ha a környezetre és a tisztaságra ügyelve élvezik a természet szépségét, a Kámáni erdő nosztalgikus hangulatát.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...