10.1 C
Cegléd
2024. április 22. hétfő
spot_img

Bóbis Máté lesz a VasasPlaket másodedzője

A most záruló idényben a Vasas csapatkapitánya volt, a következő szezontól viszont már a parton lesz szerepe Bóbis Máténak a Vasasban. Az aktív pályafutását befejező vízilabdázóval új megbízása apropóján beszélgettünk.

381-nél állt meg a számláló.

A ceglédi születésű, 32. évében járó rutinos pólós tehát közel négyszáz mérkőzést játszott az élvonalban, s bár vannak, akik korainak tartják a visszavonulását, az új feladat és kihívás megtalálta, ő pedig él a lehetőséggel.

„A KSI-ben mutatkoztam be az élvonalban 16 évesen, ha jól emlékszem, egy Honvéd elleni mérkőzésen, és miután kiöregedtem az ifiből, Pécsre igazoltam. Nyolc évet játszottam ott, majd egy szezont a Fradiban, és végül négyet a Vasasban, szóval igazából ebben a három csapatban értem el ezt a 381 bajnokit. Emlékszem, annak idején maga a Budapestre költözés volt nagy lépés, a családnak volt nehéz döntés, de igazából már a gimit is itt végeztem. A KSI-ben aztán megtaláltam a számításaimat, Szabó Zoltán és Horváth János voltak az edzőim, akik teljes mértékben felkészítettek az élvonalbeli játékra” – emlékezik a kezdetekre Bóbis Máté, aki aztán Pécsen teljesedett ki, a PVSK színeiben nyolc évet húzott le az OB I-ben.

„Nagyon szívesen gondolok vissza a pécsi évekre, remek időszak volt. Ambrus Tamás volt az edző az elején, kaptam egy szakmailag és minden szempontból jó ajánlatot, akkor én nagyon örültem, hogy egy OB I-es csapatnál játszhatok. Bár voltak nehezebb időszakok, így is sokkal több a szebb emlék a pécsi évekről, mint a kevésbé örömteli. Nyolc év után aztán éreztem, hogy váltani kell, amiben nyilván szerepe volt Ambrus Tamásnak is, aki akkor már a Fradi sikeréért dolgozott, illetve annak, hogy a feleségemmel mindenképpen Pestre szerettünk volna költözni, és hát tovább szerettem volna fejlődni” – mondja a zöldeknél eltöltött szezonról.

Azért egy valamire térjünk még vissza a pécsi évekből: Bóbis Máté három éven keresztül dolgozott a pécsi utánpótlásban is az aktív játék mellett, méghozzá a gyerek „B” korosztályt vitte Lukács Gergely felkérésére.

A Fradiban aztán új irányt vettek az események 2014 nyarán, Bóbis Máté pedig váltott, a Vasashoz igazolt.

„Mindenképpen új kihívást jelentett a Vasasban játszani, ráadásul kezdettől fogva nagy bizalmat kaptam Földi Lászlótól, irányító pozícióban kellett teljesítenem. Nagyon élveztem az első évet, és szívesen döntöttem a maradás mellett. Mind szakmailag, mind a csapatot körülvevő hangulat miatt érdemes volt így határoznom. Az előző három évben ott voltunk a nyolc között, úgy érzem, ez bravúrnak számított a Vasastól. Most a negyedik év egy kicsit más volt, hiszen csapatkapitányként mind a vízben, mind a parton sok volt a tennivalóm. Nagy kihívást jelentett ez az év, amiből rengeteget tanultam. Nem kérdés, hogy a 12. hely nagy csalódás, de inkább azért, mert a saját kezünkben volt a sorsunk az alapszakaszban. A magam felelősségét sem vitatom a mostani szereplésben, de éppen ezért vagyok motivált a következő szezon előtt, szeretnénk jobban szerepelni, mint a mostani idényben. Annak azért örülök, hogy pozitívumot is említsek, hogy Bencz Rolf, Sélley-Rauscher Domonkos és Simon Henrik sokat fejlődött ebben a szezonban” – fogalmazott Bóbis Máté már a Vasasos évekről és a záróidényről.

„Úgy terveztem, még két-három évet játszom az élvonalban, de az is igaz, hogy év közben azt éreztem, valami új kihívásra van szükségem. Ez nagyjából meg is volt a csapatkapitányi szereppel, de valami másra is vágytam még. A vállammal is sokat bajlódtam ebben a szezonban, így Földi László megkeresése igazából jókor is jött. Elsőre meglepett, amikor felvetette, legyek a csapat másodedzője, de aztán kevés gondolkodás után elvállaltam a feladatot. A távlati terveim között egyébként szerepelt, hogy a pályafutásom befejezése után edzőként dolgozzak” – mondja Máté, aki hozzátette, többek véleményét is kikérte a döntéssel kapcsolatban, a legtöbben pedig biztatták.

„Az edzések megtartásában alapvetően részt veszek majd, így több csoportban tudunk dolgozni. A kapusok munkáját is felügyelem majd, illetve videóelemzéseket végzek a saját játékunkról és az ellenfelekről. Fontosnak tartom, hogy Földi Lacival egyeztetve minél több egyéni képzést is tartsunk a fiataloknak. Mátéfalvy Csabával is beszéltem, ő is támogatott, nagy segítség az ő jelenléte a kapusok felkészítésében, biztos, hogy sokszor kikérem majd a véleményét. Úgy látom, a keretben maradó játékosok is örülnek, hogy másodedzőként folytatom, mindannyiukkal jó a kapcsolatom. Viszont ígérhetem, hogy szigorú és következetes leszek, azaz az eddigi kapcsolatunk egy kicsit változik majd, ez természetes.”

S hogy mire számít a következő bajnokságra átalakuló csapatunktól? A következőre:

„Mivel ez egy sokkal fiatalabb keret lesz a legutóbbinál, azt várom, hogy egy nagyon jól motiválható, gyors vízilabdát játszó csapat leszünk. Jól ismerem az érkező játékosokat, a legtöbbjüknek csapattársa is voltam. Kíváncsian várom az új feladatokat és majd az új szezont” – beszélt a jövőről Bóbis Máté.

Forrás: vasassc.hu
Fotó: Vasas Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...