2.8 C
Cegléd
2023. december 2. szombat
spot_img

Nagy László Lázár világa

Nagy László Lázár kisgrafikai világa címmel könyv jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában, Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával. Az igényes összeállítású kötet szerzője Vasné Dr. Tóth Kornélia tudományos kutató. A kiadvány átfogóan bemutatja a művész munkásságát. Idézi ars poeticáját „gondolkodva élni, és alkotni mások, és a magam örömére”.

Vasné Dr. Tóth Kornélia

Nagy László Lázár a kisgrafikáit az egyéni megrendeléseken túl, magyar és külföldi kiállításokra, pályázatokra készítette. Nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű a Don Quijote sorozata, amit Cervantes születésének 450. évfordulója alkalmából alkotott. Művészi témái között megtalálhatóak történelmi vonatkozásúak, foglalkozik néprajzzal, népművészettel, viselettörténettel, képzőművészettel, zenével, Nobel-díjasokkal, közlekedéssel, a természetvilágával. A munkásságában mindig nagy hangsúlyt kapott ceglédisége is.

A szerző kiemeli, hogy napjainkig Nagy László Lázár több mint 700 kisgrafikát alkotott. Több száz egyéni, és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön. A műben megtalálható 713 kisgrafikai alkotás jegyzéke, a grafikák megrendelői, készíttetői névmutatója, a főbb egyéni és csoportos kiállítások felsorolása, valamint egy angol nyelvű összefoglaló is. A kiadvány értékét külön emeli a válogatás Nagy László Lázár műveiből.

A könyv dedikálására – árusítására – Budapesten, a Vörösmarty téren június 9-én 11 – 12 óra között kerül sor. Ezen kívül bemutatják az Országos Széchenyi Könyvtárban is. Várhatóan a közeljövőben a helyi tisztelői, barátai is megismerkedhetnek az alkotó életművével a könyvön keresztül.

KI
Fotó: indafoto.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...