15.1 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Nagykőrös továbbra is lendületben

Ismét sikeres projektet zárt a Nagykőrös.

Május 30-án tartották annak a projektnek a zárórendezvényét Nagykőrös Város Polgármesteri Hivatalában, melynek köszönhetően újabb szilárd burkolatú utak újultak meg, valamint kerékpárút épült a településen. A rendezvény elején Dr. Czira Szabolcs polgármester mondott köszöntőt, és kiemelte a beruházás fontosságát, megköszönve a projektben résztvevők munkáját.

A rendezvényen a PRO REGIO Ügynökség munkatársa, Tóth Csaba (projektmenedzser), okleveles közgazdász tartott prezentációt a megvalósult projekttel kapcsolatban, hangsúlyozva azt, hogy nagy szükség volt a munkálatok elvégzésére, melyek határidőben, remek minőségben megvalósultak a pályázati forrásoknak, és az önkormányzati önerőnek köszönhetően.

Az elnyert támogatás összege: bruttó 75 105 924,- Ft volt– mivel a kivitelezési munkák megvalósítása a tervezetthez képest kedvezőbb összegből valósult meg, így ténylegesen bruttó 67 741 401,- Ft támogatás került felhasználásra (tehát közpénz megtakarítás történt).

A támogatási intenzitás: 95%- os, a támogató szervezet a Nemzetgazdasági Minisztérium volt.

A támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzat.

A kivitelezési munkák 2018. január 09-vel, a sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárultak, a projekt pénzügyi zárására a záró rendezvényt követően került sor. A pályázathoz kapcsolódóan, nettó 21.597.112 Forint saját forrás felhasználásával kerékpárút épült a Téglagyári utca mellett, a felújítással egy időben.

Az utakat, és a kerékpárutat boldogan vette birtokba a lakosság.

nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...