19.9 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Trianoni megemlékezés Nyársapáton

Nyársapát község központi terén áll a Trianoni Emlékmű, melyet minden évben koszorúk borítanak.  Június 4-én 16 órakor, verőfényes napsütésben kezdődött községi rendezvényünk Himnuszunk közös eléneklésével, majd Tóth Tibor alpolgármester, a Nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola nyugalmazott igazgatója mondta el emléknapi beszédét. Elmondta, hogy nem egy bűnös, hanem egy csodálatra méltó nép vagyunk, akik különleges nyelvet beszélünk itt a Kárpát-medencében. Hatalmas szívvel és lélekkel, igaz Istenhittel, ősi erényekkel rendelkezünk, melyre büszkék lehetünk a múltban és most is. Éppen ezért vállaljuk fel büszkén magyarságunkat, nemzeti hovatartozásunkat itt Európa szívében.

A nemzeti összetartozás napjához méltóan irodalmi műsorunkban együtt szerepeltek Nyársapát kórusai – a Nyársapáti Népdalkör, a Felnőtt Énekkar, az iskola énekkara – és az irodalmi színpad tagjai.

Először a faluban működő énekkarok citera kísérettel énekelték el az Ősi székely himnuszt. József Attila: Nem, nem, soha  című versét Bíró Csilla előadásában hallhattuk. Ezt követően az Ismerős Arcok: Nélküled című dala hangzott el, majd Bimbó Brigitta Vass Albert: A hontalanság imája című versével emlékezett 1920. június 4-e gyászos eseményére. A Nyársapáti Népdalkör a Magyarok madara című gyönyörű dalt adta elő.

A szégyenletes Trianoni „békeszerződést” 1920. június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor írták alá. Ennek emlékére – a műsor közben – pontosan ebben az időpontban Tóth Tibor alpolgármester, megemlékezésünk szónoka harangot kondított meg.

Az emlékmű talapzatán koszorút helyeztek el az önkormányzat, az ÁMK, az általános iskola, és a községben működő civil szervezetek képviselői.

Megemlékezésünk a Székely himnusz közös eléneklésével zárult.

Köszönöm minden lelkes szereplőnek, közreműködőnek, és mindenkinek, aki eljött, és résztvevője volt megemlékezésünknek.

„Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk

Mi egy vérből valók vagyunk.”

Nagyné Kovács Éva

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...