-8 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

Városvédők a Kőrösök szívében

A napokban a Városvédő Egyesület tagjai Szarvasra kirándultak Kovács János és felesége szervezésében. Útközben megismerkedtek az érintett települések történelmével, nevezetességeivel. Az egyébként is jó hangulatot tovább emelte Dr. Túri József „gyógyszer” (pálinka) kínálata, ami mindenkiben „orvossággá” vált. Mások pogácsával kedveskedtek a többieknek.

Megérkezés után a balatonfüredi hajógyárban 1935-ben épült, Boglár nevű sétahajóra szálltak. Idegenvezető segítségével részben megismerkedtek Szarvas történetével is. Útközben felfigyeltek a szökőkút öleléséből kiemelkedő ezredéves emlékműre, amit Mihályi Gábor szobrászművész készített 2000-ben. Érdekességként megemlítették, hogy az emlékmű tetején lévő magyar koronát Mihály és Gábriel arkangyal fogja közre. A sétahajókázás közben megtekintették a történelmi Magyarország közepének állított emlékművet is. Az idegenvezető a Kőrös partján rámutatott a kaukázusi szárnyas diófára, aminek a termése mérgező és a „megunt férjek fájának” is nevezik.

Ezt követően, újabb idegenvezető segítségével kiadós sétát tettek a 82 hektáros Bolza József (Pepi) gróf által 1800-as években alapított arborétumban. A lenyűgöző tájképi kertben, több 1600 féle növény-különlegességet lehet látni.

Igazi élményt jelentett az ország egyetlen interaktív parkjában Magyarország, Erdély, és a Felvidék legnevezetesebb épületeinek, várainak makett bemutatója. Gombnyomásra felcsendült többek között a Rákóczi induló, hallani lehetett Mindszenty ’56-os beszédét és eközben gőz- és dízelmozdonyok robogtak az ország leghosszabb szabadtéri vasúti makett vonalán.

Sok szép érdekes látnivaló után, a Halászcsárda Kőrösre néző teraszán finom és bőséges ebédet fogyasztottak. Utána sétáltak a városban, megismerkedve a helyi látnivalókkal.

Hazafelé betértek a békésszentandrási házi sörfőzdébe, és megkóstolták a helyben készített különleges sörféleségeket.

A jól sikerült kiránduláson a részvevők, számtalan élménnyel gazdagodva tértek haza!

Kocsis István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...