32.1 C
Cegléd
2024. július 19. péntek
spot_img

Csemő ünnepel

Ha július első szombatja – akkor Csemő Virágünnepe! Miután a település 1997-ben a legvirágosabb magyar falu kitüntető címet nyerte a Virágos Magyarországért versenyben, Csemő szerzett jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésen. 1998. júliusának első szombatján érkezett meg a nemzetközi virágos zsűri, hogy értékelje a település környezetszépítési tevékenységét – Csemő pedig a látogatás emlékére és a megnyert nemzetközi bronzérem tiszteletére minden évben ünnepséget szervez, melyre várják a környező települések lakóit is!

Az idei ünnepséget július 6-án és 7-én tartják. Dr. Lakos Roland polgármestert nemcsak a Csemő Virágünnepének fellépőiről, de az év második felének további csemői szabadtéri programjairól is kérdeztük.

– Hagyományosan a május elsejei virágvásárral nyitjuk a szabadtéri rendezvényeink sorát. A legnagyobb ünnepünk a Falunap, Csemő Virágünnepe, amit hagyományosan július első szombatján tartunk. Évek óta két napos már az esemény, az idei évben július 6-án, pénteken a fiataloknak kedvezve koncertek lesznek, az Ocho Macho és a Magna Cum Laude zenekarok érkeznek hozzánk, hogy aztán másnap, július 7-én már minden korosztály számára szóló egész napos program következzen. Lesz meseelőadás, magyar nóta, sanzon, operett, fellép Dér Heni, Nádas György és élő koncertet ad az Apostol együttes, valamint 20 órától Demjén Ferenc és zenekar játszik a színpadon. A nagy buli mellett kisebb programokra is várjuk az érdeklődőket: június 29-én a Múzeumok éjszakája programban a csemői kisvasútról lesz beszélgetés és vetítés, a nyári hónapokban folytatódnak a Zenés Nyári esték, az augusztus 20-i program előestéjén 19-én, vasárnap pedig egy régi álmom válik valóra, hiszen a Patkós Irma Művészeti Iskola élőben mutatja be komoly színpadon és technikával az István a király című rockoperát.

Szeptember második szombatján rendezzük a hagyományos szüreti felvonulást és bált. A mulatság fellépő vendégei „A jó Laci Betyár” és Postás Józsi lesznek. Az idei évet újra sátras szilveszteri mulatsággal zárjuk a Templom téren. A rendezvényeink minden esetben ingyenesen látogathatóak, és a települési weboldalon (www.csemo.hu) minden aktuális információ olvasható.

Legyen a vendégünk, szeretettel várjuk!

___________________________

Részletes program a címlapképre kattintva lapozható újság 5. oldalán található!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...