27 C
Cegléd
2024. július 16. kedd
spot_img

Ceglédi utcák

Mindig is szerettem városok utcáin barangolni. Itthon is, külföldön is, ha munkám során valamely idegen városba vetődtem, lehetőleg szakítottam rá pár órát (ha lehetett napot), hogy végigjárjam a főutakat és nagyobb utcákat, leüljek pár percre a terek, parkok padjain, legalább kívülről jól megnézzem a templomokat, múzeumokat és szobrokat… Sok emlékképet gyűjtöttem össze Európa és Amerika városairól.

Voltak persze minősített helyek, ahová tudatosan mentem el. Szülővárosom különös rangot foglal el a sorban.

Gyerekkorom és ifjúkorom otthonairól másutt már írtam. Összegyűjtöttem emlékeimet a Kiss Ernő utcai házról is, ahol édesanyám élt második férjével, Károly bácsival, a “ceglédi nagyapával”, és ahol fiaimmal annyi kedves napot, hetet töltöttünk.

Most a többi emlékezetes utca akkori képét, és az azokban lévő bizonyos házakhoz kötődő, máig élő élményeimet próbálom felidézni.

Tudok róla, hogy létezik (vagy létezett) a Kossuth Múzeum levéltárában egy meglehetősen régen készült kiadvány a ceglédi utcák nevének eredetéről, de én ezt a gyűjteményt sohasem láttam, még utalást sem találtam rá.

Ennek a mostani kis írásnak nem is az a célja, hogy teljes helytörténeti áttekintést, vagy akár csak bepillantást adjon a ceglédi utcák jellegéről, nevéről és nevezetességeiről. A megközelítés és az írás hangneme mindenestől személyes, nem több és nem kevesebb, mint szülővárosom utcáinak üzenete, amely beíródott emlékeimbe, érzésvilágom háttér képeibe és /vagy hangjaiba.

A mai várostérképen közel 400 utca van, a folyamatos parcellázások miatt ez a szám gyorsan növekszik. Általános iskolás koromban, az 1950-es évek elején az utcák száma 320-330 lehetett, de ez sem volt kevés, ahhoz, hogy ismerjem, vagy akár bejárjam mindegyiket. A város nagy területen feküdt, 55 ezer holdjával a legnagyobb területű magyar városok közé tartozott. A két háború között 14 közigazgatási kerületre volt felosztva, ebből 10 kerület volt a zárt utcarendszerű belterület, és 4 a tanyás külterület, az un. „határ”.

Amikor születtem, alig volt tucatnyi pormentes utca, legfeljebb még néhány makadám, csak a belváros utcáit borította kis- vagy nagy kockakő (valószínűleg macskakő), helyenként aszfalt, a többi utcán a járdát téglákkal vagy kőlapokkal rakták ki, legalább azokat ne borítsa sár. A háztulajdonosok a téglákat a helyi téglagyártól vették, un. „téglajegyek” ellenében; némely téglán még ma is jól látszik a beégetett márkajelzés.

Cegléden nincsenek girbegurba utcácskák, nincsenek szűk sikátorok. A széles utcák majdnem szabályos négyszög-hálót képeznek, ez a tudatosan tervezett utcarendszer az 1830-as nagy tűzvész után alakult ki, elsősorban a tűzvészek terjedésének megakadályozása végett, no, meg talán azért is, mert a ceglédi paraszt polgár szeretett elkülönülni, tisztes távolságban élni még a közvetlen szomszédjától is.

Ha azt akarnám számba venni, melyik út vagy utca járdakövét koptattam legjobban a közel húsz év alatt, amíg a városban laktam, akkor nyilván a lakhelyünktől az iskolákig, a városközpontig és a vasútállomásig vezető főutak állnak a sor élén: a Pesti út, a Bajcsy Zsilinszky út, a Hunyadi utca, a Szarvas utca, a Széchenyi út, a Kossuth Ferenc utca, a Szent Imre herceg (egy ideig Beloiannisz!) utca és természetesen a Rákóczi út.

A távolabbi városrészek utcáit csak akkor ismertem meg, vagy egyáltalán akkor mentem végig rajtuk először, amikor már volt kerékpárom. 16 évesen egy hónapi „malomipari” munka béréből vettem első Csepel-Túra kerékpáromat. Az egyik nagy malomban vállaltam 3 műszakos kemény munkát, ebből kijött az új bicikli ára, teljes felszereléssel együtt (lámpa, dinamó, csengő stb.)

Biciklis városnézéseim során tudtam meg, hogy van Cegléden Kinizsi, Dobó, Thököly és Wesselényi utca, hiszen ezek a IV. és az V. kerületben voltak, a mi utcánktól, a Bajcsy Zs. úttól jó távol. Persze, ha emlékeztem volna a 20. század eleji régi térképekre, amelyeket mindig szívesen nézegettem, ha hozzájutottam, akkor nem lett volna újdonság ezeknek az utcaneveknek a felfedezése.

Voltak és vannak olyan utcanevek, amelyek jelentését és eredetét ma sem tudom. Hibásan írt utca névtáblák is akadtak, pl. a Tömörkényi utca, amiről sokan azt hitték, hogy ez vezet Tömörkénybe…

Rejtélyes volt számomra a Déllő utca neve, szinte minden nap elmentem előtte, vagy befordultam rajta a Szarvas utca felé. Mi lehet a név eredete?  Delelő? Délidő? Netán létezett ilyen nevű személy, akiről a nevet kapta?

Az Árpád utcában a májusi orgonák dús fürtjei áthajlottak a kerítéseken, az utcára szórva illatmolekuláikat. Nyaranként sokszor tettünk erre esti sétát édesanyámmal, mindannyiszor élvezve a kellemesen langyos este pormentes simogató levegőjét, az ablakokból kihallatszó rádiók tapintatosan lehalkított műsorát, a térvilágító lámpák körtéi körül rajzó ezernyi apró bogarat, a pihenni készülő város mindenfelől ideszüremlő lassan elhaló hangjait, vonatfüttyöt, autók motorzúgását, a belvárosi végállomásra beforduló autóbusz kerekeinek surrogását…

A Kazinczy utca elején bódítóan illatoztak a hársfák…Egyetemista koromban sokszor szerelemittas szívvel mentem át itt a templomkert felé; nem mintha erre lakott volna szerelmem tárgya, de tudtam, hogy ő is „itthon van”a rövid nyári szünetben, és talán sikerül találkoznunk is, – a hársfák illata egyszerre lopta be szívembe az édes otthon és a reménylett boldog szerelem tünékeny örömét.

Házunkkal szemben a túloldali járdát hatalmas platánfák szegélyezték, törzsüket nem értem körül; sokszor spekuláltam azon, hogyan lehetne valamiképp felmászni rájuk, de ez szinte lehetetlen volt sima kérgük és 4-5 méter magasan kezdődő ágaik és lombozatuk miatt. Egészséges, dús lombú, szép levelű nagyon magas fák voltak. Csak csodáltam és szerettem őket.

Valamikor a Külső Rákóczi utat négyes ostorfasor díszítette, a Gimnáziumtól a vasúti pályaudvarig. A kocsiút két oldalán kettős fasor között vezetett a vörös salakos sétány. A sétányt és az aszfaltos járdákat a szélső fasorok választották el. Még gimnazista voltam, 1959-ben vagy 1960-ban, amikor, útkorszerűsítésre hivatkozva,  elkezdték kivágni a kocsiút felőli fákat, megszűnt az országszerte párját ritkító gyönyörű utcakép.

Hála Istennek, a járdák mellett megmaradt az immár több mint 100 éves ostorfasor a Rákóczi út teljes másfél kilométeres hosszában. A ceglédi Rákóczi út ma is az ország legszebb sugárútja. Nyáron a zöld lombok, télen a zúzmarától áttetsző-fehéren csillogó ágak összehajolva mintegy alagutat képeznek a vasútállomástól a belváros közepéig. Mindenki megcsodálja, aki arra jár.  Illessen elismerés és dicséret minden városvezetőt, kertészt és munkást, akik gondozzák, frissítik, ápolják és védik ezt a gyönyörű fasort!

A Bajcsy Zsilinszky utcát régen Nyilas útnak nevezték. Ennek semmi köze nem volt a Szálasi–féle Nyilas Párthoz és rémuralomhoz, hiszen már az 1890-es térkép is Nyilas útnak jelölte az utcát, mint ahogyan az 1930-as kiadások is. Honnan jött az elnevezés?  Kevéssé valószínű, hogy a Nyilas csillagkép lett volna a névadó, az sem igen hihető, hogy az ókori és középkori hadak nyilas csapatainak, netán a híres „magyarok nyilainak” akart volna emléket állítani. Tudok viszont arról, hogy voltak a városok külterületén un. „Nyilas” nevezetű földterületek, hasonlóan az „Ugyerhez”, a „Feketéhez”, vagy az „Öregszőlőhöz”. Sőt a „nyilas” valamiféle területmértéket is jelentett, kb. 1 magyar holdat.

Lehet, hogy egy ilyen nevű tanyavidékre vagy szőlőskertekhez vezetett az út? Hogy aztán magának a földterületnek miért ez volt a neve, arról már fogalmam sincs (esetleg azért, mert kerületét valaha nyíllövésnyi távolságok határozták meg?)

A Bajcsy Zsilinszky nevet okkal-joggal kapta az utca (és a tér is), mert a Pesti útról való leágazással szemben áll ma is az a polgárház, amelyben a Kisgazda Párt helyi szervezetének székhelye volt az

1930-as években, és ahol Bajcsy Zsilinszky sokszor megfordult.

A Felház utca nevén is többször elgondolkoztam. Felháznak nevezték régen az emeletes házat, illetve magát az emeletet, a felső szintet. Ebben az utcában épült volna az első emeletes magánház valamikor a 19. században? És, ha igen, vajon melyik lehetett az?

Sohase tudtam meg, miért hívják Bársony utcának azt az utcát, ahová vasárnap délutáni vizitre gyakran átmentünk egy kedves idős arisztokrata nénihez, akivel a templomban ismerkedett meg édesanyám. Ritka utcanév, még a fővárosban sincs ilyen. Vajon egy régi kelmekészítő műhelyről kapta nevét, vagy egy Bársony nevű városatyától, esetleg Bársony Rózsi színésznőről, ami nem valószínű, hiszen a névadás idején még éppen csak megszületett, és különben sem volt semmi köze az utcához, de még a városhoz sem. Lehet, hogy a néni tudta a név eredetét, de soha nem kérdeztem meg tőle.

Visszatérve a személyes benyomásokhoz és élményekhez, amelyek az egyes utcákhoz kapcsolják emlékezetemet, szerteágazó képsorok villannak fel előttem.

Néhány utca azért tetszett, mert különleges szép épületek voltak benne. Ilyen például a József Attila (régen: Műhely) utca, ahol tehetséges építészek és építőmesterek (pl. Ifj Thanhoffer Imre) emeltek jobbára szecessziós vagy vegyes stílusú, talán kissé túlszínezett és -díszített, mégis a környezetbe illő többszintes házakat.

Kis megszakításokkal 1945-től 1965-ig éltem, laktam Cegléden. Utána is nagyon gyakran jártam vissza a városba, amíg édesanyám ott élt, addig sűrűbben, később ritkábban.

A 2. és 3. elemit az. un. Népkör (Puskin) utcai kis Táncsicsban jártam ki. Fura elnevezés, mert a több épületből álló Táncsics Mihály Általános Iskolának ez volt a legimpozánsabb, kétemeletes, belül is szépen díszített legnagyobb épülete, – de a szervezeti hierarchia lefokozta „kis Táncsicsnak”, talán azért, mert csak alsó tagozatos osztályok voltak benne.

Az Irinyi u. 2-ből ide jártam be naponta, szép hosszú, 2 kilométeres séta volt. Az útvonal nagyon egyszerű, a Pesti úton kellett végigmenni a Szabadság térig, onnan pár lépés volt az iskola Puskin utcai bejárata. Emlékszem, minden alkalommal nyugtáztam, hogy a testes, tömzsi obeliszk alakú 69-es kilométerkő még mindig ugyanott van a járda mellett, az út bal oldalán, kb. 50-60 méterrel a Kátai úti leágazás előtt. Ma már nincs ott.

Érdekes színfoltjai voltak a városnak azok az utak és utcák, ahol a Cegléd Helyi Érdekű Kisvasutak sínpárjai futottak. A normál nyomtávú Csemő-Hantházai vonal a Kossuth Ferenc utca – Kossuth tér – Petőfi utca – Cukor (ma Csutak Kálmán) utca – Gerje – Mizsei út mentén haladtak.

A keskeny nyomtávú Törtel-Vezsenyi  kisvasút a Gombos Lajos (ma Köztársaság) utca.- Széchenyi út – Törteli úton „robogott” végig.

Vannak a városban számomra „közömbösen szép” (ha egyáltalán van ilyen fogalom) utcák. „Közömbösen” azért, mert nem lakott ott rokonom vagy ismerősöm, akikhez jártam volna, nem voltak benne közhivatalok, de valahányszor végigmentem rajtuk, más úti cél felé igyekezvén, mindig megragadott vagy a nagy polgárházak tetszetős stílusa, célszerű arányaik, díszítésük szerény eleganciája, vagy a gondozott fasorok harsány zöldje, vagy az útburkolat minősége és tisztasága, vagy a házak előtti virágágyások színpompás változatossága,… szóval valami, amire máig is emlékszem. Ilyen  pl. az Ady Endre (volt Angyal), a  Batthyány, a Dugovics utca és még jó néhány, amiknek nevét nem jegyeztem meg.

A Szűcs-telep nyomorúságos, dágványos utcái mintha nem is a városhoz tartoztak volna. Még az 1980-as években is szánalmas képet mutattak, pedig a vasúti felüljáró és a buszjárat némileg közelebb csatolta őket a városhoz. Ma már ez a mostoha városrész is jobban néz ki, vannak szép házak és járható utcák. A Cipőgyár életet lehelt a halódó kerületbe, nyíltak boltok és óvoda, talán még egy kis fiók-postahivatal is.

Voltak utcák, amelyeket a fejlődés letörölt a térképről.  Nincs már Széchenyi tér, Nagy Sándor utca, Kert utca, Róka utca ‒  helyükön lakótelepek 3-5 emeletes kocka- és szalagházai, élelmiszer áruházak és iskolák épültek.

A Kossuth Ferenc utcán és a Rákóczi úton a panelházas divat után az 1980-as években nagyon szép 4-5 emeletes házsorok épültek, tetszetős homlokzati tagoltsággal, erkélysorokkal, néhol színes kőburkolatokkal.

Több száz utca és tér, amelyből emlékezetem és előtörő érzéseim csak párat idéztek fel. A város nő, terjeszkedik, ma már alig van olyan utca, amelyben ne lennének emeletes házak; én öregszem, és óhatatlanul beszűkül életterem. Nem ülök már kerékpárra, hogy kíváncsian bebarangoljam a régen látott városrészeket, az új lakóparkokat és a termálfürdő felé elnyúló kertváros villanegyedeit.

Cegléd nem csak szülővárosom, de életem érték- és mértékadó helye volt, és minthogy belém épült az ezernyi élmény és tapasztalat, ma is az. Az utcák hálózata térbeli rendszert és rendet teremt a városokban, tájékozódási és kapcsolatteremtő vonalakat – „utakat” – valósít meg, amelyek egymáshoz kapcsolják a városlakó és átutazó emberek ügyeit, munkájukat és sorsukat, végső soron közösségi életük java részét.

Az utcák néma tanúi életünk menetének. Látják indulásainkat és érkezéseinket, „hátukon” érzékelik sétáinkat vagy rohanásainkat, szemtanúi randevúinknak és búcsúinknak, ha beszélni tudnának, elmesélhetnék élettörténetünk felét.

Végigmegyek a Puskaporos utcán, kiérek a Széchenyi útra, a Kálvária temetőhöz. Erre vitt utunk akkor is, ötven éve, amikor először kísértem haza szerelmes szívvel a kedves lányt, aki félve-örülve engedte, hogy kézen fogjam. A Táncsics Mihály (régen: Akácfa) utcában lakott. Nem volt különb a többi utcánál, de nekem a legkedvesebb és legszebb utca, hiszen ő, iskolába jövet és valószínűleg máskor is, nap mint nap itt járt, itt jött és ment végig a „páratlan oldali” járdán a 25. számú házig….

Hol is van a virágüzlet? Még mindig álmodozva, szinte gépiesen veszem meg a virágot, és megyek be a temető kapuján. Közel a sír a bejárathoz, lépéseimet meglassítom, lábam alatt csikorogva nyomódnak össze az út apró kavicsai. Délidőben üres a temető, úgy érzem, végtelenül egyedül vagyok, de ez most jó érzés, csöppnyi meghittség burkolja a pillanatot, amikor beteszem az egy szál sárga rózsát a kővázába. Félhangosan még mondok is valamit annak a hajdan volt szőke lánynak, aki itt porlad a súlyos kőlap alatt, de ezt már magam sem hallom a Széchenyi úton dübörgő kamionok zajától. Nem is kell, elég, ha ő meghallotta.

Reményi Tibor

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Van nekem egy házszámtáblám, ami a Dr. Gombos Lajos-u 20-as számú házról való. Ami kétséget ébreszt bennem a ceglédi eredetről, az az, hogy a ház a III. ker-ben volt. Szívesen mellékelném a képet, de sajnos itt nem lehet.
    Lehet-e ez ceglédi tábla?
    A cikkből tudom, hogy a mai Köztársaság utca Gombos Lajos utca volt, de ott nincs a Dr. titulus. Lehet ez “helyi slendriánság”, hogy a hajdani polgármester nevéről lefelejtették?

    Remélem, ez nem “halott” cikk, és tudunk ez ügyben beszélni.

    Üdvözlettel:
    Székely István
    ny. hj. tengerészkapitány

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...