20.6 C
Cegléd
2026. május 22. péntek
spot_img

Tetten érték a notórius tolvajokat

Elfogásuk után három héten belül már vádat is emelt a Ceglédi Járási Ügyészség a tolvajok ellen. A Ceglédi Rendőrkapitányság gyors és hatékony nyomozását követően a Ceglédi Járási Ügyészség kiemelkedő gyorsasággal emelt vádat két férfi ellen több rendbeli lopás miatt.

A hajléktalan életmódot folytató férfi 2018. év tavaszán ismerkedett meg Nagykőrösön bűntársával, akivel megegyeztek, hogy közösen követnek el bűncselekményeket. A vádlottak szerepüket előre elosztották, az egyikük figyelt, biztosított, míg a másik végrehajtotta a bűncselekményt.

A vádlottak Nagykőrös, Lajosmizse és Kecskemét utcáit járták, mely során parkoló gépkocsik ablakán vagy le nem zárt ajtaján benyúlva, továbbá lakóházakba besurranva az ott talált értéktárgyakat eltulajdonították. A másik módszerük az volt, hogy kerékpárokat tulajdonítottak el főleg üzletek előtti kerékpártárolókból.

A vádlottak így közel három hónap alatt összesen 44 bűncselekményt követtek el.

I. rendű vádlott 2018. június 05. napjáról 2018. június 06. napjára virradóra Nagykőrösön megszerzett egy gépjárművet, azonban azzal lesodródott az útról. Ezt követően Abony város területére gyalogolt, ahol további bűncselekmények elkövetését kísérelte meg, de a Ceglédi Rendőrkapitányság járőrpárja tetten érte, majd előállította.

Az elfogásukat követő három héten belül a Ceglédi Rendőrkapitányság az elkövetőkkel szemben a nyomozást lefolytatta és megtörtént a vádemelés is. A Ceglédi Járási Ügyészség I. rendű vádlottal szemben 44 rendbeli, míg II. rendű vádlottal szemben 5 rendbeli lopás bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyészség vádiratában a büntetőeljárás soron kívüli lefolytatását és a vádlottakkal szemben börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

(Sajtóközlemény alapján. A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...