10 C
Cegléd
2026. október 12. hétfő
spot_img

Özbas Szofi és Vég Zsombor bronzérmes az ifjúsági judo EB-n

Szarajevó látta vendégül az ifjúsági korosztály judokáit az idei kontinensbajnokság alkalmából. Három ceglédi sportoló tudta kvalifikálni magát Európa legjobbjainak vetélkedésére és közülük ketten a dobogóra állhattak, ami hatalmas teljesítmény.

Özbas Szofi két ippon értékű győzelem után a negyeddöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztestől, de a vigaszágon bemutatott három ipponnal sikerült a dobogóra felkapaszkodnia. Szofi lábfejében hat héttel ezelőtt csontleválás történt, így a felkészülés finoman fogalmazva sem volt zavartalan, ez még jobban emeli a siker értékét.

Vég Zsombor lemásolta klubtársa teljesítményét, ugyancsak a negyeddöntőben szenvedett vereséget, majd három ipponnal javítva szerezte meg a bronzérmet. Zsombort márciusban meg kellett operálni porcleválás miatt, így sokáig indulása is kérdéses volt, de nagy küzdeni akarással felépült és sikeresen szerepelt.

Ócsai Sándor a nagyon sűrű 66 kilogrammos súlycsoportban 1 győzelemmel és 2 vereséggel sajnos helyezetlenül zárt.

A verseny utolsó napján a csapatversenyre került sor, ahol Özbas Szofi és Ócsai Sándor lépett tatamira. A válogatott ritka nagy izgalmak közepette újra sorsolás után egy hajszállal maradt le a dobogóról, így mindkét ceglédi fiatal az 5. helyezett csapat tagjaként fejezte be a tornát!

Forrás: CVSE Judo

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...

Két baleset is történt Cegléden vasárnap

Két közlekedési balesethez is riasztották a ceglédi hivatásos tűzoltókat...