6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Két szék közül a földre

Tisztelt Ceglédi Panoráma Szerkesztősége!

Egy szerintem megalázó és méltatlanul alulkezelt ügyre szeretném felhívni az olvasók figyelmét – okulásból.

A két szék közül a földre esete történt velem: jó munkahelyem volt, de vágyaim között szerepelt, hogy a targoncás OKJ vizsgám meglegyen. Így aztán kapva-kaptam az alkalmon, hogy elvégezzem, miután a Munkaügyi Központ értesített, hogy ingyenesen megtehetem. Azonnal menni kellett orvosira, önkormányzathoz, fényképészhez stb, ezt már a munkáltatóm nem tolerálta, így elváltunk egymástól.

Sebaj gondoltam, 3 hét a tanfolyam és 81.530 Ft-ot ígértek a tanulási idő alatt, majd lesz valahogy.

A tanfolyam nagy sokára, május 24-én kezdődött, de április óta szervezték a létszám feltöltését, ami kínkeservesen ment. Június 19-én fejeztük be a tanfolyamot. Bizonyítványt kaptunk ugyan, de a jogosítvány nem érkezett meg, anélkül meg nem vesznek fel sehová. Pénzből pedig nem láttunk semmit, nem is bérszámfejtették. Az ügyintéző mind a 20 fő „tanulónak” mást mondott: már megcsinálta, várjuk, utalják, rendszerhiba volt, nem tudta megcsinálni – aztán egy laza mozdulattal elment nyaralni! Pénzt azóta se kaptunk. Nincs már lassan sem víz, sem gáz, sem villany az otthonunkban. Milyen munka ez, kérdezem én. Régen egy papíron, egy ceruzával 7-800 embernek kiszámolta egy fő a pénzét, és napra pontosan megkapta.

Az ügyintéző kérte, adjam meg a telefonos elérhetőségem, mi a számom? Nem mindegy – feleltem – zaciban van az is…

Tisztelettel: egy szomorú diák
(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...