10 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Nyáresti Vigadalom

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva ez évben is megrendezésre kerül a szabadtéri nótaest, a Nyáresti Vigadalom július 28-án szombaton, 18 órai kezdettel, a Ceglédi Polgármesteri Hivatal hangulatos, gyönyörű belső díszudvarában. A program az idén is Cegléd Város Önkormányzata szervezésében valósul meg, mely évről-évre töretlen sikereket arat, több százan szórakoznak együtt július végén.
A magyar nótának óriási hagyománya van és bár ennek a műfajnak a lélekharangját már csak a „divatjamúltság” miatt is többször megkongatták, mégsem akar a magyar nótának vége szakadni. 2016 májusában hungarikum lett a magyar nóta. A nótaest kezdeményezésével 15 éve az volt a célom, hogy Cegléden is megmaradjanak ezek a magyar kultúrtörténeti kincsek.
Közös kincsünk a nóta, a turizmusban is utat lel magának, hiszen a magyar nótázás Európában egyedi és különleges, épp oly csodálatra méltó, mint egy-egy régi, szép épület vagy népszokás. Reméljük sok érdeklődőt fog Ceglédre vonzani ez a rendezvény is, melyen keresztül megismerik a magyar nóta szépségét.
A július utolsó szombatján megrendezésre kerülő rendezvényen olyan neves énekesek lépnek fel, mint: Farkas Rozika, Fényes György, Tolnai András, Erdős Melinda, Murvai Julika, Bende Tibor, Kiss Attila Andor. A magyar nóta esten fellépő énekesek előadását Oláh Attila és cigányzenekara kíséri. Ezt követően a jó hangulatról a Nyírségi Lavina együttes gondoskodik kivilágos virradtig.
Az est szervezői nagy szeretettel és tisztelettel várnak minden nótakedvelőt az ingyenes rendezvényre. Bejárat a Rákóczi út felőli kapun. Eső esetén a rendezvény a Kossuth Művelődési Központ színháztermében kerül megrendezésre.

ifj. Károly Ferenc szervező

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...