20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Naperőművet épít az Alteo Nagykőrösön

Naperőművet épít Nagykőrös külterületén az Alteo csoport, miután megvásárolt két fotovoltaikus projekttársaságot – közölte az Alteo hétfőn az MTI-vel. A True Energy Kft. és az F.SZ. Energia Kft. 14 egységből álló, összesen majdnem 7 megawatt teljesítményű berendezés építésére rendelkezik engedéllyel, az Alteo naperőművi portfóliójának névleges teljesítménye ezzel eléri a 20 megawattot. A villamos energiát a jövő év első felétől kezdve 25 éven keresztül a kötelező átvételi rendszerben értékesítik.

Chikán Attila vezérigazgató a közlemény szerint bejelentette, hogy a cég újabb beruházásokat tervez. Hozzátette, hogy a két cég megvásárlását másik projektekkel együtt a 15 milliárd forintos beruházási keret tette lehetővé. Az Alteo márciusban közölte, hogy a domaszéki és monori naperőmű után Balatonberényben bővíti naperőműves portfólióját. Tavaly az Alteo árbevétele 32 százalékos növekedéssel meghaladta a 18,4 milliárd forintot, nettó eredménye pedig 12 százalékos növekedéssel a 900 millió forintot. A vállalat a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett társaság. Pénteken 655 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 815 forint, a legalacsonyabb 531 forint volt.

MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...