15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Tantestületi kirándulás Szlovákiában

Tantestületünk, nyugdíjas kollégákkal kiegészülve, szlovákiai kirándulással nyitotta meg a 2018/2019-es tanévet.

A hajnali indulás nem kedvetlenített el bennünket és nyári szüneti hangulattal vágtunk neki hosszú utunknak. Első megállóhelyünk Rozsnyó volt, ahol a város főterén lévő őrtornyot néztük meg. Megmászva a sok lépcsőt csodálatos kilátás nyílt a gazdag történelmi múlttal rendelkező városra. Ezután a Dobsinai-jégbarlang felé vettük az irányt. Hihetetlen élmény volt a hatalmas, egyes helyeken közel 30 méter magas jégtömbök között sétálni. Késő délután érkeztünk meg szállásunkra, a „szlovák paradicsom” szomszédságában elhelyezkedő, Iglóra.

Másnap Lőcsére indultunk. Útközben megálltunk Csütörtökhelyen, ahol a Szent László templomban kicsit elcsendesedhettünk, közösen imádkoztunk családtagjainkért, diákjainkért, barátainkért, kollégáinkért.  Lőcsén az UNESCO világörökség részét képező óvárost barangoltuk be. Dél körül érkeztünk meg a Hernád áttörés bejáratához. Közel 12 kilométeres túra várt ránk, de a fáradtságért kárpótolt bennünket a teremtett világ csodája. Sziklafalakat másztunk meg, szűk pallókon jártunk, létrákon kúsztunk fel, s mindeközben megtapasztalhattuk azt a felemelő érzést, amikor a fizikai teljesítőképességünk határain túl már csak a lélek visz tovább bennünket a nehéz úton.

Kirándulásunk utolsó napján Szepesváraljára utaztunk. A szepesi vár Közép-Európa legnagyobb erődítése, a világörökség része. Megnéztük a fegyvermúzeumot, lakótornyot, lovagi termeket. Liptószentmiklós felé folytattuk utunkat, ahol a tantestület bátrabbik része kipróbálta a vadvízi evezést. Majd késő délután, rövid zólyomi megállóval elindultunk hazafelé.

Fáradtan, de felejthetetlen élményekkel felvértezve, igazi kis közösségként tértünk haza, készen arra, hogy újult erővel, lelkesen vágjunk neki a tanévnek.

Huszár Zoltán, Molnár-Máthé Kamilla

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...