1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Kezdet

Ha egy gimnazista az iskola falain kívül is be tudja mutatni munkáit, az már karrier kezdete.

Júniusban még a Gimi Klub adott otthont Pál Csenge képeinek – már ott volt az altfurulyán játszó Theo van den Burg közreműködőként. Most már társszerzőként van jelen, de most a fotó a közvetítő eszköze a Református Gyülekezeti Házban. Hánka Levente lelkész bevezetőjében épp az információ átviteli eszközeinek változásáról, annak generációs hatásairól szólt bevezetőjében. Kifejtette, hogy a tartalom ugyanúgy emberi és persze lehet szakrális is. Pál Csengével és hat társával nyár elején Csíkban jártunk, egy kicsiny üdülőfalu épp felszentelt kápolnájában, ahol a jó-adakozó szándék ellenére az összkép vegyes lett. Kritikai megjegyzéseket hallottam Tőle, sőt kis vallásellenességet is véltem kihallani szavaiból. Hogyan mutatom így meg a környék szép templomait, a Kegyhelyet és a Somlyói nyerget? Milyen lesz a fogadtatás? – gondoltam magamban. Végigjártuk az összes szép helyet, Csenge – meglepetésemre – egy középkori ikont idéző festményt készített a szakmai hét végén, most pedig Reformátusok gyülekező helyén kiállít.  Theo családja sok szállal kötődik az egyházhoz, a kiállítás rendezésében is oroszlánrészt vállalt édesapja, édesanyja pedig szép fuvolajátékával tette különlegessé a szombat délelőtti megnyitót, melyen Theotól kedvenc két képem ugyan nem képpár, de mindkettő művészi látásmódról tanúskodik. A fenyőág végében készült makró sűríti a kozmikus világot néhány négyzetcentiméterbe, színeinek finomsága a festőiség határát súrolja, hogy aztán a fényt egy következő képén felbontsa, és új dimenzióba helyezze vele a figurát. Utóbbi akár szignálja is lehetne e kiállításnak, de talán még jobb Csenge kreált címe: Nyaklánc.

P.R.G.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...