0.1 C
Cegléd
2025. február 8. szombat
spot_img

Színpadon a tudomány

Október 5-7. között került megrendezésre Szegeden a Science on Stage Fesztivál, ahol Cegléd „színeiben” Nagy István nyugdíjas, de még mindig aktív matematika, informatika és fizika szakos tanár úr és Dr. Salamon József tanár úr képviselte városunkat. Science on Stage alapelve és mottója „Tanároktól, tanároknak”, amelynek elsődleges célja, hogy segítsenek a pedagógusoknak kicserélni tapasztalataikat elsajátítani a jó módszereket, hogy közös erővel meg tudjanak felelni az új kihívásoknak.

-A Színpadon a tudomány kétévenként megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia, amelynek idén Szeged adott otthont. – számolt be Nagy István. – A résztvevő 48 tanár a természettudományok területéről olyan ötleteket, kísérleteket mutattak be, amelyek felkeltik a tanulók érdeklődését a tantárgyak iránt. A matematika jellegű programot én készítettem és ezért kaptam a különdíjat. Egy androidos mobiltelefonra készített alkalmazást mutattam be, amelyet eredetileg a Patkós Irma iskola tanulóinak készítettem és a Ceglédi Panoráma néhány hónapja számolt be róla. A 3 nap folyamán standunkon szintén volt lehetőség a programot bemutatni és a nyílt napon résztvevő szegedi tanulók rögtön feltölthették mobiltelefonjukra. Kollégám Dr. Salamon József témája „A fizikai gondolkodás megalapozása” címet viselte. A rendezvényről 7 tanár vehet majd részt a 2019-ben Portugáliában megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián.

László Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...