14.9 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

Vaksötétben dolgozni menni!

Egy kedves olvasó keresett meg azzal, hogy sok ember problémája eljusson a Képviselő-testülethez és városvezetéshez. Ahogy ismeretes a Külső–Kátai úton rengetegen járnak kerékpárral és gyalog dolgozni az Ipartelepre, hiszen sok olyan gyár van, ahol több száz ceglédi dolgozik, esetenként több műszakban. A baj ott kezdődik, hogy ezen a területen nagyon silány a közvilágítás, biztonságos kerékpárút a vasúti átjáróig tart és gyalogos forgalomra egyik oldalt sincs lehetőség, hiszen nincs járda. Ami még lényeges, hogy a vasúti átjárón túl már közvilágítás sincs.
Szeretnénk kérni, hogy az Önkormányzat erre az útvonalra is fordítson egy kis figyelmet és a lakosok biztonságos munkába járásának teremtsenek megfelelő alapokat.
László Ágnes

________________________

Lapunk megkereste a területileg illetékes önkormányzati képviselőt dr. Ferenczi Norbertet, aki az alábbi tájékoztatást küldte meg: „A Külső Kátai út kerékpárútjával kapcsolatban az Önkormányzat pályázat benyújtásáról döntött, melyről a csatolt határozatot hozta szeptember 20-án. Tehát érzékeljük a problémát, 10,5 millió forint önrészt biztosítunk a pályázathoz.

A közlekedésbiztonság helyzetének javítása feltétlen szükségszerűség ezen az útvonalon, ezért a természetesen a kapcsolódó közvilágítás is nélkülözhetetlen. Erre saját, önkormányzati forrásból lesz lehetőség. Egyébként a Külső-Kátai út legnagyobb részén mindkét oldalban, úgynevezett egyirányú kerékpárutak kerültek megtervezésre. Persze a vasúti átjárón a már meglévő szakasz kétirányúan kerül átvezetésre, de utána „szétválik” majd a kerékpáros közlekedés.”

255/2018.(IX. 20.) Ök. határozat

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...