6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Pályaorientációs nap a Várkonyiban

2018.október 2-án a Várkonyi István Általános Iskola nyolcadik évfolyama pályaorientációs nap keretében, részt vett a Cegléden megrendezett Szakmafesztiválon . Az esemény második alkalommal került megrendezésre az Ipartestületi Házban. Az előadás során elmondták, hogy miért fontos az ott bemutatott szakmák népszerűsítése, valamint ismertették a pest megyei hiányszakmákat, amelyből jelenleg huszonegy van. Az ismertető után egy kvízjátékban vettünk részt, amit nagyon élveztünk. A játék után a ceglédi iskolák mutatkoztak be és az ott kiállított szakmákba tekinthettünk bele. Amikor mindenki kipróbált mindent, a rendezők megvendégeltek minket. A program zárásaként a nyolcadik évfolyamot két részre osztották. Az egyik csoport a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tangazdaságában tett látogatást a másik pedig a kovácsüzemben.

Márkodi-Görbedi Melindával, a rendezvény egyik szervezőjével készítettünk interjút.

Milyen eseményekkel várták ma a diákokat?

Az Ipartestület székházában vagyunk és a Szakmafesztivál 2018. című rendezvénnyel vártunk benneteket. A mai egy pályaorientációs nap.

Milyen szakmák mutatkoztak be az eseményen?

Különböző szakmacsoportok mutatkoztak be: a villamossági ipar, a kőműves ipar, szépészet, cukrászat, varroda, épületgépészet és még nagyon-nagyon sok minden.

Pest megyében melyek a hiányszakmák és miért fontos ezeket pótolni?

Pest megyében huszonegy hiányszakma van. Azért kell pótolni, hiszen ha ezekre a szakmákra egyre kevesebben jelentkeznek, ezek a szakmák kihalóvá fognak válni. Ezt meg kell előznünk, mert nem lesz szakember, aki ezeket a munkákat elvégezze.

Hogyan ösztönzi ez az esemény a diákokat?

Reményeim szerint a szakma tanulásának a kedvét fogja egy kicsit ösztönözni ez a hét, és esetleg az egyetemi végzettség mellett majd a mai fiatalok egy-egy szakmát is elvégeznek.

A programot mindenki nagyon élvezte és láttuk, hogy minden munka nagyon fontos. Egy szép élménnyel tértünk haza.

(Készítették: A Várkonyi István Általános Iskola média csoportja: Kökény Kíra, Szollár Viktória, Konfár Adrienn, Bús Miklós)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...